Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Mezőhegyes történeti fejlődése 1920-ig

Mezőhegyes történeti fejlődése 1920-ig A mezőhegyesi ménesbirtok általunk vizsgálandó korszakig ívelő történetét két egymástól alapvetően különböző szakaszra bontja az 1869-es esztendő. A korábban katonai ménesként működő intézmény ebben az évben került a magyar kormány fennhatósága alá. Mind a döntő változást megelőző, mind az azt követő időszakot további, kevésbé éles belső cezúrák tagolják. Rövid történeti áttekintésünkben az 1920-at megelőző fejlődés általunk lényegesnek ítélt csomópontjait kívánjuk felvillantani, kiemelve a fejlődés legfontosabb állomásait, valamint a két világháború között is ható elemeit. A magyar gazdaság fejlődésében később oly fontos szerepet játszó mezőgazdasági intézmény létrehozását — hosszú ideig működtetését is — kizárólag katonai szempontok indokolták. A XVIII. század hadászatában csatákat, háborúkat eldöntő szerepe volt a lovasságnak. A század háborúiból derekas részt vállaló Habsburg-birodalom illetékes katonai szervei nagy figyelmet fordítottak a hadsereg lóutánpótlására, ami az 1740-es években akadozni kezdett. A török kiűzése, a Habsburg-ház azt követő külső és belső háborúi nagy számbeli pusztítást vittek végbe az ország lóállományában. Emellett minőségi gondok is jelentkeztek. Kétféle lovat igényelt a hadsereg: könnyű huszárlovat és középnehéz vérteslovat, kürassiert. A vértesek, a dragonyosok erős, tömeges, legalább 158 cm marmagasságú lovakat igényeltek. Ilyen lovakat a parasztság kellő tenyésztői figyelem nélkül nevelt, korán munkába fogott állományában egyre nehezebb volt találni. A Mária Terézia uralkodása alatt lezajlott osztrák örökösödési és hétéves háború idején már komoly gondot okozott a hadvezetésnek a szükséges remonda biztosítása. Regisztrálhatjuk ezt a lótenyésztés színvonalának emelését célzó rendeletek, tervezetek számának gyarapodásából is. 1745-ben Van Swieten, az uralkodó udvari orvosa és tanácsadója dolgozott ki tervezetet egy magyar királyi ménes felállítására.

1 Ezt a tervezetet ugyan még nem követte megvalósulás, de Mária Terézia több rendelkezést adott ki a tenyésztés fejlesztésére; nagy arányú ménvásárlási akciókat is engedélyezett. A várt eredmények azonban elmaradtak. II. József ismerve a korábbi kudarcokat, nagyobb figyelmet fordított a lótenyésztés már-már akuttá váló kérdésének megoldására. Intézkedései jól átgondolt koncepciót feltételeznek. Rendeletben szabályoztatta az állami mének használatát, állatorvosi iskolát állíttatott fel, szakkönyvek, tenyésztési utasítások kiadásáról gondoskodott.

2 A lóállomány mennyiségi, minőségi javítására tett intézkedéseinek betetőzését — reménye szerint garanciáját is — a mezőhegyesi katonai ménes felállítása jelentette. Az uralkodó 1784-ben négytagú bizottságot nevezett ki egy katonai ménes felállításának előkészítésére. A kor kitűnő hippológusaiból összeállított bizottságnak tagja volt az 1783 óta pótlóvazási teendőkkel foglalkozó Csekonics József kapitány is. A tervezetet végül ő nyújtotta be. A birodalmi pótlovazás legjobb szakembereinek értékelése és (jóváhagyása után, 1784. december 20-án kelt rendeletében intézkedett II. József egy magyarországi katonai ménes felállításáról.

3 Az új ménes szervesen illeszkedett egy részben évszázadok óta működő, részben éppen a császár által megreformált udvari, kincstári lótenyésztési rendszerbe. A XVI. század12