Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Szálastakarmányok

utasítás, valamint a szálastakarmány-készlet alakulásától függően jelölték ki a kaszálatlanul maradó táblákat. Volt olyan év, hogy csak júniusban határozta meg az igazgatóság a vetőmagterület nagyságát.

18 Korszakunk végén volt legmagasabb a vetőmagtermelés, 1936-ban 593, 1937-ben 760 kh-on hagyták meg a virágzó lucernát. A ménesbirtok az 1930-as években 1,2 q-s termésátlagot ért el. 1932 és 1938 között az országos átlag 1,4 q volt, tehát 14,3 %-kal jobb, mint a ménesbirtoké.

19 A gazdaság átlagát két rossz esztendő rontotta le. 1934-ben a nagy tavaszi szárazság következtében mindössze 0,36 q lucernamag termett holdanként. A már idézett Villax Ödön a termésátlagokra vonatkozóan a következőket állapította meg: „A gazdáktól beérkezett jelentések szerint a lucerna magtermése kat. holdanként rendszerint csak 50—150 kg között ingadozik. A 200—300 kg termésnek kellene az általánosnak lennie."

20 A Villax által megkívánt eredményt —2,73 q— a ménesbirtok mindössze egyszer érte el. Viszont minőségi kifogások nem érhették a mezőhegyesi lucernamagot. „Keresett a birtok kiváló minőségű, arankamentes, ólomzárolt lucernamagja..." — állapította meg az igazgatóság.

21 1930-ban 92 %-os volt a mezőhegyesi lucernamag csírázóképessége. Ebben az évben 142 q vetőmagot tartott meg a gazdaság, 200 q-t adott át a Földművelésügyi Minisztériumnak kedvezményes vetőmagakcióra. Emellett mintegy 50 q-t szabadon értékesített."

22 A vetőmagtermesztés jövedelmező voltát az árak bizonyítják legjobban. 1927-ben a búza mázsánkénti ára 29,2—34,5 P volt, a lucernamagé 240 P. 1932-ben a tiszavidéki búza ára 12,6 — 14 P között mozgott, a nyers, arankás lucernamagé 60—130 P között. Ugyanez az arány 1934 júliusa és 1935 júniusa között 7—14, illetve 110—190 P, 1938-ban 20,5—24,2, illetőleg 197—245 P volt.

23 A vizsgált időszakban, kiváltképp a harmincas években, 1,5 q-s —esetenként 1 q-s— lucernamag-átlagtermés magasabb tiszta jövedelmet hozott, mint a 10 q fölötti, igen jó búzatermés. Egyéb pillangós növények A lucerna mellett termesztett pillangósok túlnyomó része zöldtakarmányként értékesült. A bükkönyfélék, a különböző takarmánykeverékek a szarvasmarha- és a lóállomány takarmánybázisának részét képezték. Ezen tápdús, jó minőségű zöldtakarmányoknak a tehenészetekben volt a legnagyobb szerepe. A kiegészítő pillangósok vetésterülete emelkedést mutat. A háború után mintegy 400—450 holdat foglaltak el, a harmincas években — az állatlétszám emelkedésének következményeként — átlagosan 600 holdat. A bükkönyfélék között a zabosbükköny volt a legfontosabb. A zabosbükköny elleni kifogást Gaál László fogalmazta meg: „Az akkori vélemény szerint hibája az, hogy drága takarmány, mert csak egy kaszálást és közepes szénahozamot ad."

24 Mezőhegyesen a zabosbükköny termésének töredékéből készítettek szénát, nagyrészt zöldtakarmányként etették. A harmincas években a zöldhozam elérte a holdankénti 96 q-t, s ez igen jó eredménynek számított.

25 A gazdaság jelentős területen, 40—80 kh-on termelt bükkönyt magnak, szintén jó eredménnyel: a harmincas években 7,8 q/kh volt az átlagtermés.

26 Teljes egészében zöldtakarmányként használták fel a „tavaszi hüvelyes" és „őszi hüvelyes" néven számon tartott keveréket. Az állatlétszám helyreállítása után átlagosan 400 holdon termesztett keveréktakarmányokból a tavaszi hüvelyes részesedett nagyobb mértékben. Az őszi hüvelyes termésátlaga 125,8 q/kh, a tavaszié 101,4 q/kh volt.

27 A különféle takarmánykeverékek évi összes termése 40 000 q és 80 000 q között ingadozott. 126