Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Szálastakarmányok

Mesterséges rétek A mezőhegyesi ménesbirtok szálastakarmány-területéből átlagosan 60—66%-kal részesedtek a fűféle takarmánynövények. E csoporton belül a mesterséges rétek aránya volt a legmagasabb. A változatos összetételű vetett rétek területe 3300 kh körül állapodott meg. A mesterséges rétek elsődleges funkciója a téli szénakészlet biztosítása volt, másodsorban legeltetéssel hasznosították, s csak harmadsorban használták zöldtakarmány termelésére. A majoronként 15—19 táblára osztott szántó 1—4 tábláját foglalta el vetett rét.

28 A rétek területe feltörés után osztatott vissza a tizenhármas vetésforgóba, ezzel párhuzamosan új „fűnyomást" készítettek elő. Három és öt év között váltakozott a rétek élettartama, az utolsó 1—2 évben mint legelők használtattak. Évente az összterület 1/5-ét törték fel s újították meg. A rétek vetőtalaját a többi növényféleségnél tapasztalt gondossággal készítették elő. Márciusra, áprilisra esett a vetés ideje. A sorvetőgépek 11,8 cm-es sortávval 24—35 kg kevert vetőmagot juttattak földbe holdaként. Mezőhegyesen a következő vetőmagkeverékeket alkalmazták: Kaszáló keverék: Aljfüvek: angol perje, vörös csenkesz, réti perje. Szálfüvek: réti csenkesz, csomósebir, francia perje, olasz perje, mezei komócsin, felálló rozsnok, kevert fűmag, Pillangósok: fehér here, komlós lucerna, lucerna. Legelő keverék: Aljfüvek: angol perje, réti perje. Szálfüvek: olasz perje, kevert fűmag. Pillangósok: fehér here, komlós lucerna, lucerna.

29 Sűrű gyepállomány és magas terméshozam — e két követelménynek megfelelve állították össze a mezőhegyesi vetőmagkeveréket. A sűrű gyepállomány a bokros és tarackos füvek megfelelő arányát feltételezte, mert a tarackos füvek töltötték ki a bokros füvek közötti hézagokat. A terméshozamot a 30—35 cm-nél magasabbra növő szálfüvek emelték, ám ezek a fűfélék ritka gyepet alkottak. Sűrítés és erősítés végett adták a keverékhez az aljfüvek vetőmagját. A terméseredmények mennyiségi emelését szolgálta a pillangósok 10 kg-ra tehető vetőmagja. Hengerezés követte a vetést; ezután kaszálásig a rétek nem kívántak különösebb gondozást. Első kaszálás után az új rétek még egy tömörítő hengerezést kaptak. A mezőhegyesi vetett réteket évente három-négyszer kaszálták. Az utolsó kaszálást követően a rétek időlegesen legelőkké változtak. Az év utolsó rétmunkájára ősszel került sor: fogassal vagy tövisboronával munkálták el a kaszálónak használt területeket, hogy a legeltetés által tömörített talaj újfent levegőhöz jusson. A kiterjedt rétművelés tekintélyes fűmagtermelésre alapozódott. Minőségi fűmagvakra 1920 után az egész országban nagy szükség volt, mert a trianoni határokon belül maradt legelők, rétek egyöntetűen gyengének bizonyultak. A földművelésügyi kormányzat korszakunkban végig kiemelt feladatának tartotta a rétek és legelők minőségjavításának támogatását. A Földművelésügyi Minisztérium 1926-ban indított országos rét- és legelőjavítási akciót. 1929-ben az akkor induló zöldmező mozgalom vette át a kedvezményes gyepvetőmag-akciók lebonyolítását. Ezen akciók keretében a gazdaközönség a nagykereskedelmi árnál 40%-kal olcsóbban juthatott garantáltan jó minőségű fűmagvakhoz. 30 A ménesbirtok, a kormányzati célokkal összhangban, már korszakunk elején célul tűzte ki a fűmagtermelés kiterjesztését.

31 A termelés növelésével egyidejűleg termesztési és nemesítési kísérletek kezdődtek. 1932-ben a növénynemesítő telepek programja határozott irányt szabott a fűmagnemesítésnek is: „A ménesbirtok vezetősége 127