Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)

Kosa László: Polgári élet Gyulán a XX. század elején. Kisvárosi kapcsolatrendszer, társas alkalmak, baráti körök egy napló alapján

rőket, ami csaknem fél évszázaddal a halála után nem volt könnyű feladat. Ök néhá- nyan lettek a dolgozatban többször hivatkozott visszaemlékezők. Becslésem szerint a rászoruló nevek mintegy 60—65%-ánál sikerült elvégeznünk az azonosítást 1982 nyarán és őszén Gyulán és Békéscsabán. Különben egyéb írásos emlék (az idézett levelek) alig maradt a naplóíróról. Az ellenőrzés korlátozott lehetősége miatt nem zárhatók ki a tévedések sem.14

Nehézséget jelent, hogy a bejegyzések közt sok az ismétlés, és az olyan típusú jelölés, mint például „fiúk”, „lányok”, „fiatalemberek”, „katonatisztek”, „mi”, „Kunék”, „Erkelék”, „Dombi néniék”, amely optimális adottságok mellett sem lenne fölfedhető. Nem tudni, vajon ezek hány személyt, továbbá kiket takarnak. Többnyire az is talány, hogy amikor a naplóíró többes szám első személyben nyilatkozik, húgára és rá, vagy velük együtt édesanyjukra kell-e gondolnunk. Nem következetes Jolán és az édesanya külön programjainak megjelölése sem. A család három tagját ezért a naplóesemények vonatkozásában mindvégig egy statisztikai egységnek vettük.15

Az egyenletes, nyugodt írás megpillantásakor azonnal letisztázott szöveget sejtetett, amely valószínűleg nem az első megmaradt füzettel kezdődött. A sűrű és aprólékos bejegyzések azt sugallják, hogy írójuk minden vonatkozó adatot a történés után mielőbb foljegyzett. Ha részletesebben elemezzük a szöveget, itt-ott mégis gyanítható gondatlanság, a naplóíró az általa állított követelményeknek nem mindig tett eleget. Kételyeinket erősíti két hosszabb szünet: 1902. április 24. után ez áll: „Aztán nem volt senki sem május 12-ig.” A megelőzően és utóbb olvasható, igen gyakori látogatásokról szóló feljegyzések fényében ezt az állítást legfeljebb akkor fogadhatnánk el, ha ragályos beteg lett volna a háznál, de ennek nincs nyoma. Inkább valószínű a személyes mulasztás, mint 1905. április 17—24. között, amikor bevallotta: „itt nem írtam be”. A hiányok mégsem akkorák, az azonosíthatatlan nevek aránya nem olyan súlyú (ezek túlnyomó többsége ritkán vagy egyszer fordul elő), hogy ne lehetne a bejegyzésekből társadalomtörténeti következtetéseket levonni vagy néhány statisztikát készíteni.

A vázolt problémák miatt becsléssel is élnünk kell. Mielőtt a részletesebb elemzésbe fogunk, álljanak itt olyan illusztratív példák, amelyek azt szolgálják, hogy az olvasónak közelebbi képe legyen a napló szerkezetéről és a naplóesemények számáról. Az első mintának kiválasztott 1902. év januárban Lindlék 22 napon fogadtak vendéget, 16 napon ők mentek valahová, teljesen üresen csupán három nap maradt, kilenc napon mindkét irányú mozgásról tudósít a napló. Személyeket számba véve ebben a

14 A beszélgetőtársak felkutatásában azóta elhunyt édesanyám, Kosa Ferencné és dr. Somogyi Lászlóné Erkel Zsuzsanna (Debrecen) segítettek. Az alábbi nevek viselői voltak a beszélgetőpartnereim. (Zárójelben a születésük évét közlöm.) 1. Ambrus Lajosné Ladies Idára (1893); 2. Erkel Béláné Deimel Ilona (1897). Ok ketten jól emlékeztek a Lindl-házra, mint kisleányok többször szerepelnek a naplóban. 3. Deimel Sarolta (1900); 4. Szabó János (1908); 5. Féhn Olga (1909); 6. Dr. Ambrus Tamás (1919). A három utóbbi emlékező Lindl Etától tanult zongorázni. Az időközben eltelt negyedszázad alatt mindnyájan meghaltak. Hálával gondolok rájuk, türelmükre és segítőkészségükre. Nélkülük e dolgozat nem készülhetett volna el, ma pedig már senki sem él, aki szintén birtokában lenne a tőlük kapott ismeretnek.

15 A bejegyzéseket, a naplóíró és családja által teljesített és fogadott látogatásokat, lebonyolított programokat - tartalmuktól függetlenül - naplóeseménynek neveztük el.

14