Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920
mazást. 1874-ben, amikor Rácz János személyében ismét lelkészi végzettségű rektor érkezett és huszonhárom éven át Gyulán is maradt, ismét egyesítették a rektor és a káplán állását. A korán betegeskedni kezdő Papp Mihály számára azonban 1886-tól önálló segédlelkészre volt szükség. Dombi Lajos pedig hivatalba lépése után azonnal bejelentette, hogy minden körülmény között igényli segédlelkész alkalmazását. Ettől kezdve sűrűn váltakoztak a gyulai segédlelkészek. Köztük Szabó Jenő (1892-1893), Szabó Dezső író bátyja, aki többek mellett mintául szolgált „Az elsodort falu" című regény lelkészalakjának. O itt kezdte meg pályáját, és innen került a székelyföldi Barátosra. Arday Aladár ( 1916) a Király-hágó melléki egyházkerület püspöke lett ( 1948-1961 ). Az Egyetemes Konvent 357-1909. számú határozata „B" mellékletének értelmében Gyula két segédlelkészes helynek minősült. A segédlelkész feladata elsősorban a vallásórák megtartása volt, melyek száma ekkor a belterületen már heti 26-ra emelkedett, amihez rendszertelenül csatlakoztak külterületi órák is. Új szolgálati alkalomként jelentkezett a megyei kórház, és a nem sokkal korábban megépült tüdőszanatórium istentisztelete is. 26 Majd 1917 végén került sor állandó hitoktatói lelkészi állás szervezésre. 27 Térjünk vissza a korszak elejéhez, a presbitérium működéséhez! Gonda idején folyamatossá váltak a lelkészi vezetésű elnökségi ülések. Szükség esetén, rendszerint gyors döntés céljából magához hívatta az elnökséget, néhány elöljárót, sőt egy-két presbiteri tisztet nem viselő egyháztagot is. Ezek az ülések valójában már kevéssé különböztek, leginkább a résztvevők szűk körével tértek el az 1849 előtti szabályos presbiteri gyűlésektől. Azonos módon, sokszor hasonló ügyekről döntöttek, a határozatok jegyzőkönyvi megfogalmazásánál azonban rendre találkozunk efféle formulákkal: „elnöki intézkedésre... felszólításomra nem tanácskozás végett, mivel ez nem szabad - nálam megjelentek", „elnöki intézkedésemre nálam jelen voltak...", „alulírottak elnökileg kimondottuk ítéletünket...". Mindez védekezésül szolgált a bármikori ellenőrzéssel szemben, nem pedig hatalmaskodásul. Biztos jelenlétében jóval több embert hívtak össze. Többen jöttek a gazdák közül meg az „urak osztályából" is. Ezek az összejövetelek viszont inkább emlékeztettek a korábbi egyházi gyűlésekre, mint a presbiteri gyűlésekre, mert nagyobb horderejű anyagi kérdések, tisztújítások kerültek napirendre. Mégsem lepődhetünk meg azon, hogy ha nem is mindig tárgyilagosan, a szabadságharc után a sértett nemzeti és a fölszabadult paraszti önérzet hatására a hívek úgy érezték: a prédikátor nem mindig élt a szélesebb körre támaszkodó döntés lehetőségével. Hiába volt a kirendelt biztos valójában kebelbéli, az autonóm testület nem szokott a függőséghez. 28 Az önkényuralom nemcsak a lelkész egyszemélyi irányítását erősítette, hanem akadályozta a gondnok- és presbiterválasztások megszokott menetét is. Az első három esztendőben az elnökség egyszerűen meghosszabbította a gond26 Jkv. IV. 619-622.; Jkv. V. 355-356. 27 Jkv. V. 460., 464. 28 Jkv. II. 377-378.