Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

táció „egy darab" (4 „járás") szőlőről is hírt ad, amit néhány évvel később ráfizetéses volta miatt sikertelenül árulnak, ám ennek eredetét és sorsát nem ismerjük.

57 Az egy jobbágyteleknyi föld és a mellékes pénzbeli meg természetbeni járandóságok, ha nem is gazdag, de tisztességes megélhetést nyújtottak egy mezővárosi prédikátornak. Ecsedy kéthelyiséges, egyszerű tanyát építtetett, és tudjuk, hogy élete vége felé Debrecenben háza volt, ahová özvegye és fia elköltözött, ami persze családi örökség is lehetett. A tanítóknak jóval kevesebb jövedelemmel kellett beérniük, díjleveleik egyéb tételei is arányosan kisebbek voltak, nemcsak a föld. Nem tudjuk, bérbe adták-e a sessióikat vagy maguk műveltették. Mindenesetre ennek fordítottját, ha lelkész úrbéres földet árendált, nem nézték jó szemmel: „gyalázat papnak urbáriumot szolgálni" - hangzott az egyik vád Kuthy Lajos ellen. A pénzfizetés nagy része a párbérről (ágybér, papbér, lecticale) származott. Ezt minden felnőtt házaspár egyenlően adta (özvegyek a felét), egy forintot, egy véka búzát, egy véka árpát.

58 Összegyűjtése kétféle módon ment végbe: vagy személyesen bevitték a parókiára, vagy ősszel, betakarítás után a „hajtó egyházfiak" szekérrel házról házra járva, érte mentek (megkülönböztetendők a „belső egyházfi"-tól, aki az úrvacsora osztásnál segédkezett). A presbitérium először 1807-ben fontolgatta, hogy a késlekedők miatt a beszedéshez a városházától kér hatósági segítséget. Később ez többször előfordult, de megvalósulásának részletei nem ismeretesek.

59 A párbérfizetés egyre sűrűbb késlekedése vagy elmulasztása - pedig kamatvállalással haladékot kérhettek - tanúsíthatja az egyházfenntartás területén terjedő szekularizációt, de legalább ennyire a jobbágyság fölgyorsuló vagyoni rétegződését is.

60 Ezt támasztja alá, hogy először Kuthy Lajos javasolta (1815), mivel a vagyoni különbségek miatt igazságtalan az egyenlő párbér, sorolják a híveket öt vagy három „osztályba". Nem csoda, hogy a módosabb gazdákból álló presbitérium „irtóztató akadályokat" látott és leszavazta.

61 Amikor azonban 1820-ban elkerülhetetlenné vált a templom bővítése és csak nagyobb kölcsön fölvételével tudták kivitelezni, fedezetére mégis kénytelenek voltak rendkívüli adót kivetni, három „classis"-ba osztották a „népet" (5,3,2 forintot fizetőkre). Még 1829ben is törlesztettek. Többek közt a hasonló elhúzódó esetek elkerülése végett határozták el 1831-ben, hogy némi újabb kölcsönnel kétkövű, jó fekvésű szárazmalmot vesznek.

62 Elképzelésük egyelőre bevált, mert 1841-ben már 1575 Ft kamatra kölcsönözhető pénz feküdt az eklézsia ládájában, amiből ki is adtak. A malommal különben sok gond volt (karbantartás, molnárok alkalmazá57 TtREL I. s. 14. d.; Jkv. I. 216. 58 Ecsedy Gábor i. m. II. 36. 59 Jkv. I. 88. 60 Vörös Károly: A parasztság változása a XIX. században. Problémák és kérdőjelek. Ethnographia,1977. 1-13. 61 Jkv. I. 59. 62 TtREL I. 29. 56. d. 108.; Jkv. I. 171., 224.