Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

sa), 1837-ben a malombírót kellett elcsapni hűtlen kezelés miatt.

63

1842-ben mégiscsak elfogadták a birtokaránylagosságra támaszkodó párbérkirovást, de bevezetése elodázódott a szabadságharc utánra.

64 Az 1840 előtt a későbbiekhez képest meglehetősen szűkszavúan vezetett jegyzőkönyvekben önkéntes adományokra vonatkozóan kevés adatot találunk. A tűzvész után megnyilvánuló áldozatkészségből sejthetjük, hogy a kisebb összegeket nem regisztrálták. Adtak nagyobb összegű pénzt: például egyvalaki egy-egy katolikus, református, görögkeleti szegénynek 400 Ft-ot (1842), másvalaki végrendeletileg egyezer forintot (1843) és tárgyakat meg felszereléseket; egy özvegyasszony elkészíttette a szószéket (1813), egy házaspár a keresztelő kutat (1823). 1845-ben született az első jótékony alapítvány. Molnár Sára „öreg rendű személy és hajadon", aki egész életében a Tormassy családnál szolgált, megtakarított pénzéből, ami egyébként mind kölcsönbe volt adva, végrendeletileg 770 Ft-ot tett le a református egyháznál, hogy annak kamataiból időnként iskolai felszerelést vegyenek, és a szorgalmasabban tanulókat megjutalmazzák.

65 Az egyház külső támogatói között többször említettük a katolikus kegyuraság Wenckheim család tagjait, akik egyébként időnként a görögkeleti román egyházat is megajándékozták. A templom újjáépítéséhez és bővítéséhez adott nagy számú téglához hasonlóan ugyanilyen segélyt juttatott a gróf az említett iskolalátogatáskor a tantermek földjének burkolásához, majd a lányiskola újjáépítéséhez. Ugyanő egyszer a rektort és a kántort gabonával, az egyházat 200 forinttal segélyezte (1844). A magyar-gyulai bíróság alkalmanként tűzifát juttatott az iskolák fűtésére.

66 A presbitérium a tűzvész után először 1808-ban gondoskodott az egyház szegényeiről. A templomban külön e célra kitett tányérokba gyűlt pénzből hat elesett öregnek adtak. Ebből az összegből minden hónapban félretettek a váratlanul rászorulóknak vagy hozzátartozó nélkül elhaltak temetésére. Hasonló intézkedések a következő évtizedekben megismétlődtek.

67 Ugyancsak hiányos a gyulai egyházközségtől más helységekbe küldött segélyek adatsora. Országos szokásnak megfelelően, ezt is külön kihelyezett perselybe gyűjtött pénzből fedezték, „publikáltak" s ha kellett, az egyházi pénztárból kikerekítették. így adakoztak a váci siketnéma intézet (1818), a pesti közös protestáns főiskola (1842), a brünni protestáns egyház (1844), ugyanebben az évben a megvakult dombegyházi prédikátor, 1847-ben Csatár (Bihar m.) leégett temploma javára.

68 Meg kell még emlékeznünk az egyházközségi vezetés néhány olyan funkciójáról, amely sem a vallásgyakorlat, sem az erkölcsi felügyelet körébe nem 63 Jkv. I. 250-254., 276. 64 Jkv. II. 40-41., 188. 65 Jkv. II. 159., 169-173., 175.; Gyulai Református Egyház irattára. Limbus. 66 Jkv. I. 78., 108-109., 124-125., II. 11. 67 Jkv. I. 57. 68 Jkv. II. 10., 102., 236.