Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)
tendő múltán Tormássyt ötödmagával az egész egyházmegye tanügyének értékelésével bízták meg, amit nagy terjedelemben el is készítettek. Mutatkozott-e javulás a gyulai református iskolákban vagy sem? Nem tudjuk, kinek higgyünk. A következő esztendőben Körösi János káplán a legnagyobb korabeli protestáns sajtónyilvánosság előtt számolt be az eredményről. Három év múlva viszont Tormassy János hívta fel a presbiterek figyelmét, hogy a megyei közgyűlés sürgeti a színvonalemelést. O maga mint iskolafelügyelő épp a tandíjat nem fizető szülők dolgával volt kénytelen foglalkozni. 55 A buzgóság és az áldozatkészség megnyilvánulását, illetőleg lanyhaságát tekintve, az egyházközség anyagi fenntartásán is mérhetjük a vallásos élet elevenségét. Korszakunkban a gyulai egyház jövedelmei négy fő forrásból származtak: 1. Földingatlanból, amit földesúr engedett át; 2. Pénzben és terményben fizetendő párbérből, azaz kötelező jellegű egyházi adóból; 3. Stólából, azaz abból a díjból, amit keresztelő, esketés és temetés után a lelkész és a kántor kapott, de ide tartozott közvetlenül a pénztárba kerülő harangpénz is; 4. Önkéntes, kegyes adományokból, amit vagy a templomi perselybe tettek vagy meghatározott célra juttattak. Az 1712-i első ismert díjlevél szerkezete - országos gyakorlatnak megfelelve - (föld, készpénz, természetbeni juttatások) kisebb-nagyobb változtatásokkal mindvégig megmaradt, és mintájául szolgált a többi tisztviselő díj levelének. Míg azonban 1712-ben részletezték a tavaszi és őszi vetést, a kender- és kukoricaföldet meg a veteményest, 1719-ben az újabb díjlevélből már csak az derül ki, hogy a hívek munkálják a prédikátor illetményföldjét. Mikor és mennyit kapott e célra az egyház, nem tudjuk, de csakis az uradalom beleegyezésével történhetett valamelyik telekfölmérésnél. Az utóbbiról tanúskodik az ún. kisebb haszonvételekből (regálék) való juttatás, a székhús, a faggyú, az őrletés (sabbatale). A telki földhöz kaszáló (széna) és tűzifa is járt. A következő ismert - nem bizonyos, volt-e közben másik - díjlevél 1793-ban egy sessio földet biztosít a lelkésznek, de azt saját művelésbe adja. A rektor fél sessiót, a leánytanító negyed sessiót kapott. (Egy sessio, azaz telek szántó és kaszáló együtt 80 kisholdnak felelt meg, a holdat 1100 négyszögölével számítva.) Sem az 1814-ben létesített harmadik tanítói álláshoz, sem az orgonistasághoz már nem tudtak földet biztosítani, helyette jövedelmének megfelelő összeget fizettek. Ez az állapot az 1857-ben kezdeményezett elkülönülésig nem változott. A földek mindvégig mentesültek a jobbágyi szolgáltatások alól. 56 Az 1828-i vizi55 TtREL I. 29. 9. d. Jkv II. 37-38.; K. J.. Gyulai iskola. PEIL 1843. 440. 56 TtREL I. 29. a. 1. Békés-bánáti Református Egyházmegye közgyűlési jkve 31., 35.; TtREL I. 29. L 56. d. 9-i TtREL I. 1. a. 4. d.; Jkv I. 21., 114., 150-151., 176.; Tóth Dezső i. m. I. 99-105.; A földesúr a római katolikusoknak, akiknek kegyura volt, és akik a lakosságnak mintegy felét tették ki, a két városban egy plébánia két istentiszteleti helyének fenntartásához 5 teleknyi földet biztosított. A lakosság kevesebb, mint egynegyedét tevő görögkeleti románok ugyancsak a két városban két parókiához 2 teleknyit, az egynegyed lakosságot jelentő reformátusok 1 3/4 teleknyi földet kaptak. Azaz a reformátusok jártak viszonylag legrosszabbul. (Összeírása 1848. jan. l-jén a M. és N. Gyulán találtatott jegyzői, papi és tanítói állomásoknak s azokhoz csatolva volt telkeknek. Gyulai Református Egyház irattára. Limbus).
