Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

juk okán - természetesen szavazati joggal - hívtak a presbiteri gyűlésekre. Úgy látszik azonban, nem mindig, hanem csak akkor, ha nagyobb kiadásokról döntöttek, személyi kérdésekben szavaztak, továbbá súlyosabb erkölcsbíráskodási esetekben különösen, amikor várhatóan úriszék elé kellett utalni az ügyet, valamint vallási sérelmek tárgyalásakor.

30 Időnként föltűnt egy-egy paraszti sorban élő, kisnemesi sarj is, mint a Kiss család tagjai, akikből két kurátor került ki. Arra azonban már nehezebb felelnünk, kik voltak a presbitérium iparos tagjai, mert a foglalkozást csak az „uraknál" jegyezték föl. Egyetlen biztos kivétel Czégényi József szappanosmester, ő 1816-18-ban kétszer volt gondnok. Az 1820-as évektől a gondnokválasztástól megfosztott egyházi gyűlés szerepköre elhomályosult. Az addigi gyakorlatnak megfelelt, hogy 1829-ben a leányiskola újjáépítésének és 1831-ben a malom vételének elhatározásakor összehívták, utóbb azonban sok évig nincs nyoma. 1848 legelején ismét megelevenedett. Összehívása hátterében nemcsak a forradalmi idők közeledése, hanem egy nyugtalan lelkű káplán állt, aki 1847 végén került Gyulára. Kenézy Lajos (1818-1849) nagy olvasottságú, tehetségét kibontakoztatni igazán nem tudó, versírással, francia nyelvtan kiadásával, színészi pályával megpróbálkozó állhatatlan ember volt. Igen hamar fölismerte, hogy principálisától, a betegeskedő, mogorva öreg paptól hívei nagyobb része elfordult. Az 1840-es években egyre többet panaszkodtak Ecsedy Gáborra, hogy szolgálatát elhanyagolja, nem törődik az egyháztagokkal, kifogásolták a presbitériummal megromlott kapcsolatát. Kenézy gyorsan megnyerte a gyulaiak rokonszenvét, és nyíltan arra törekedett, hogy megválasszák második lelkésznek.

31 Az 1848. január 18-ára Ecsedy Gábor tudta nélkül összehívott gyűlésen Kenézy hívei többségbe kerültek. Megjelent azonban Tormassy Lajos és Szakáll Lajos is, akik szembeszálltak a közhangulattal. Szakáll indulatosan viselkedett, törvénytelennek minősítette az összejövetelt: „Kurátorék, ilyet többet ne tegyenek! Mit keres itten a sok paraszt?" Ezután mindketten elhagyták a presbiteri szobát. Az ottmaradottak nyilatkozatot fogalmaztak, amiben kijelentették, hogy presbiteri gyűlésre ezután csakis felesketett presbiterek hívhatók meg, az „urak", akik eddig hivatalból vettek részt, nem. Jellemző a légkörre, amit Szakállról írtak: „Feltűnvén azonban ez alkalommal, hogy egynémely szájas egyén, ki sem presbyter, sem adózik, a Presbyteriumot rendesnek elismerni nem akarta, sőt gyalázatosan pirongatta, gúnyolta..." A nyilatkozatot küldöttség vitte Szentesre Kis Bálint espereshez, jóváhagyását meg is nyerte. Kenézynek azonban nem sikerült megválasztatnia magát.

32 A forradalom után egycsapásra megszűnt a választás korlátozása. Ecsedy Gábor már 1848 tavaszán biztatta a híveket, akik nyilván ezt kívánták tőle, 30 Jkv. 1.136., 148., 152., 154-155., 160., 193-195., 199-201., 206-207. 31 Kenézytől érdekes kéziratos olvasónaplók maradtak meg (Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp., 1978. 241-248.)-Erdész Ádám: Ki volt Kenézy Lajos. Békés Megyei Népújság, 1982. X. 16. 32 Jkv. II. 238-239., 312-315.; TtREL I. 29. i. 56. d. 159., 160.