Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)
tek részt a várat is megostromló mozgalomban, de a következményekből nekik is kijutott. Nemcsak a templomépítés és -javítás nehezedett meg, hanem teljesen kiszorultak a városvezetésből is. Az utóbbira fél évszázad múlva a helyi közélet országos viszonylatban is páratlan eseményeinek irataiból derült fény. 1784. július l-jén a magyargyulai nem katolikus (református magyar és görögkeleti ortodox román) jobbágyok beadvánnyal fordultak a főispáni helytartóhoz, melyben kérték, hogy közülük is választhassanak főbírót és esküdteket, így részt vehessenek a város pénzügyeinek ellenőrzésében is. Az utóbbit azért akarták, mert „a bírák az ekklésia jövedelmeit a városéval egybezavarják", a közvagyonból csak a római katolikus egyházat támogatják, a reformátust és az „óhitűt" (görögkeletit) nem. A válasz elodázása miatt az évi szokásos tisztújítási napokon (november l-jén, 3-án, 4-én) összetűzésre került sor. A nem katolikusok csak akkor lettek volna hajlandók részt venni a választásban, ha a 12 esküdti hely közül 3-3 nekik, 6 a katolikusoknak jut. (Ez az arány nagyjából megfelelt volna a népesség vallási tagolódásának. Ugyanis az 1724-i német, majd az 1738—40-i pestis után újabb német és magyar katolikus bevándorlás után a reformátusok már nem voltak többé a helység legnépesebb vallási csoportja.) A katolikusok elismerték a más vallásúak hivatalviselését megengedő császári rendelet érvényét, de az addigi szokáshoz mereven ragaszkodtak, mint a béke és a „csendesség" biztosítékához, és egyetlen helyet sem engedtek át. Legnyomósabb érvük szerint a nem katolikusok nem vallásukkal, hanem az 1735-i mozgalomban való részvétellel vesztették el jogaikat. Miután a katolikusok sértődötten visszavonultak, a másik oldal hajlandó lett volna egyedül megválasztani az általa ajánlott kulcs szerint a városvezetést. Ebbe viszont az uradalom nem egyezett bele. A nem katolikusok azzal érveltek, hogy nemcsak a zendülés, de még a nagy pestis (1739/40) után is volt nem katolikus főbíró. Egy uradalmi prefektus vallási okokból fosztotta meg őket a bíróválaszthatás jogától, mire tiltakozásul az esküdti tisztség viseléséről is lemondtak. Az újabb beadványokkal folytatódó vitát az uradalom képviselői azzal zárták le, hogy az elégedetlenekkel visszavonatták követeléseiket, bocsánatot kérettek és feljebbvalóikra bízatták a megoldást. Ez fokozatosan meg is történt. Az időközben elhalálozó katolikus esküdtek (ez a tisztség életfogytiglan szólt) helyére nem katolikusokat választottak, de görögkeleti vallású először csak 1808-ban, református pedig 1845-ben került a bírói székbe. 38 Az iskolaügyi panasz orvoslásának nincs nyoma. A város és a földbirtokos mint kegyuraság adták a katolikus tanító fizetését, a reformátusokét és az ortodoxokét kizárólag az egyházuk, azaz a híveik biztosították, amint azt az 1770. évi megyei vizsgálat megállapította. Imre Sámuel református tanító, aki 1769. április 15-től működött Gyulán, 44 fiút és 24 leányt oktatott. Ezért évi 25 forintot, 20 mérő búzát, 14 mérő árpát kapott, míg a tanulóktól (azok szüleitől) fejenként 24 krajcár és fél mérő árpa járt neki. Igen kevésnek tűnik föl ez, még 38 Scherer I. 345-349.; Implom Józsefi, m. 261-263.
