Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)
pedig a karlócai békekötés után a szerb katonaság a Maros vonalára húzódik, elhagyott házaikba Debrecen mellékéről, és a hajdúvárosokból kívánnak betelepedni kálvinista magyarok. A rövid időre helyreálló (1699-1702) vármegye tisztviselőinek vallásáról nincs értesülésünk, de joggal föltehetjük, hogyha az újabb megalakuláskor 1715 és 1722 között reformátusok voltak, többségükben előbb is azok lehettek. 21 Igazat adunk Ecsedy Gábornak, amikor a törökök elmenetele után a városba letelepülő első magyarok reformátussága mellett ismét a szóhagyományra támaszkodva azzal érvel, hogy a váron kívül egyedül épen maradt, fedett épületet, a középkori ispotályt, a később török fürdőt foglalták el és használták oratóriumnak. (Ma a Petőfi téri általános iskola déli szárnya rejti ennek falait.) Bő száz esztendő, három-négy nemzedéknyi idő alatt - a történeti érdeklődésű Ecsedy 1817-ben került Gyulára - a családi emlékezet olyan részleteket őrzött meg, amelyek valójában kuriozitások, nem igazán lényegesek, de éppen ezért hitelesek és általában jellemzőek a helyi történeti tudásra. A Cseke família „ősapja", aki nyilván nem azonos az említett Gerlán született Csekével, esetleg annak fia vagy közeli rokona lehetett, és aki később az „öreg Harrukker alatt Bíró és néki kedves embere volt", a még talán oratóriumnak nem használt épületben született. A Csekék és az Oláhok ugyanis megérkeztükkor az időjárás viszontagságai elől odahúzódtak, s eleinte többedmagukkal benne laktak. Valószínűleg rövid ideig, addig tartott ez az állapot, míg az átellenben fekvő telkeken, a későbbi vármegyeháza, református templom, parókia és iskola helyén kunyhóikat fölépítették. Az egyik leszármazott, Oláh Mihály apjára hivatkozva, azt is elbeszélte Ecsedynek, hogy az első jövevények húseledele a kunyhók mögött húzódó, hajdan a várost védő „elpusztult sántz árokban" lakó „tengeri nyulakból" került ki. Az elpusztult, elhagyott település képét vetíti elénk, hogy arra emlékeztek: a valamikori török fürdő bolthajtásos, kupolás teteje „bürökkel, gazzal bé volt nőve". Kérdés, mikor történt mindez, az 1703. évi rácdúlás előtt vagy a szatmári béke után? Valószínűleg még 1703 előtt, hiszen a vár külső erődményeit, bizonyára a palánkokat is 1700-ban bontották le. Továbbá Cseke Péter 1733/34-ben ült a magyargyulai főbírói székben, amit aligha tehetett volna, ha 1711 után születik. Más Cseke nevű pedig nem szerepel a bírák névsorában. A Rosenfeld mérnök által készített 1722-es térképen a mai református templom helyén már állt az akkori református parókia, talán kissé kijjebb a mai utcavonalnál, sőt alapterülete és L-alakja után ítélve, a frissen épült város legtekintélyesebb lakóházának látszik. A rác támadáskor 1703-ban az említett kunyhók elpusztulhattak és helyükön új portákat mérhettek ki. Végül az 1722-es térképhez tartozó városlátképen jól kivehető a kupolás fedelű oratórium, ezúttal hiányzik róla a gaz. 22 21 Karácsonyi I. 312.; Scherer I. 262-263.; Veress 466. 22 Ecsedy Gábor i. m. 11.31-33.; Komáromy Miklós: Gyula városáról és a hajdani Gyula várról. Nagyvárad, 1834. 58-59. (majdnem szó szerint átveszi Ecsedy állítását); Karácsonyi II. 156.; Az 1722-i térkép és látkép: Scherer I. 86., 275., 284-285., II. 435. A „tengeri nyúl" mai nevén üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) lehetett. Valóban telepszerű csoportokban és domboldalba vájt üregekben él. Magyarországon ma már csak a Dunántúl és a Duna-Tisza-köz némelyik vidékén honos.
