Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

II. Fejezet. A reformáció Gyulán és környékén

kedvelte a vidám udvari életet, érdekelt volt a középkori egyház javainak kisajátításában és egyúttal mélyen hitt is, tehát szükségtelen nagy lelki fordulatot keresnünk? Minden változat elképzelhető, ám ennek eldöntése már kívül esik munkánk tárgykörén. Mind a magyarországi protestáns történetírás, mind a gyulai helytörténet a XVIII. század végétől számon tartja, hogy a német reformáció egyik első fejedelmi pártfogója gyulai földesúr volt. Többen fölvetik, hol állítva, hol mint lehetséges eseményt, hogy magyarországi birtokain, így gyulai uradalmában is - nem csak Budán - támogatta a reformációt. Ez az a kérdés, amire fentebb utaltunk, amit adatokkal alátámasztani eddig nem lehetett.

4 Márki Sándor megtoldja az előzményeket. Úgy tudja, hogy a boszniai eredetű, arad-csanádi birtokos Jaksics család, huszita volt. Nagylakon és más közeli helységekben templomokat emeltek a huszitáknak, és 1517-ben huszitizmusuk indítja őket egy határbeli szentszobor kiásására, amit az aradi káptalan kivizsgál. Márki szerint a szomszédos Brandenburgi birtokokon 1524-ben következett be fordulat. O Kenderessy János simándi plébánost (1525) tartja a lutheranizmus „első pártfogó"-jának a környékbeli klerikusok között.

5 Karácsonyi János viszont éppen a Márki által idézett adatokra támaszkodva, az őrgróf kegyurasága alatt álló plébániákról, köztük a gyulairól állapítja meg, hogy az 1520as években semmi jelét nem mutatják, hogy a reformáció hívei lennének. Sőt sajátos észjárása szerint Brandenburgi bőkezű adományai a világ szemében szinte lejáratták a gyulai plébániát s ezzel egyengették volna a reformáció érvényesülését, azaz indirekt hatást mégis megengedhetőnek tart.

6 Scherer Ferenc Karácsonyi nyomán haladva, elismeri ugyan, hogy az őrgróf sűrűn levelezett uradalmának tisztjeivel, de rámutat, hogy 1520-ban járt utoljára Gyulán. A katolikus egyház ebben az időben Gyulán éppen az említett kegyúri adományok kapcsán is elevenségének, nem pedig a reformáció befogadásának több jelét adta.

7 Ezen a ponton kell figyelmeztetnünk egy történeti tényre, mely az utókor értelmezéseiben vált ellentmondásossá, akik átélték, kevéssé érezhették annak. Mind a katolikus, mind a protestáns érdekeltségű egyháztörténet-írás gyakran elhanyagolja, vagy nem emeli ki kellően a Luther föllépése utáni évtizedek átmeneti jellegét. A visszapillantók rendszeresen fölbukkanó leegyszerűsítő 4 Sinay Miklós: Közönséges előadásai a XVI. század egyháztörténetéről (1794). (Praelectiones publicae in históriám ecclesiasticam seculi XVI.) Sajtó alá rendezte és magyarra fordította Herpay Gábor, revideálta és bevezetéssel ellátta S. Szabó József. Debrecen, 1911. 48., 158.; Tóth Ferenc i. m. 33-35.; Ecsedy Gábor i. m. II. 29.; Mogyoróssy János: Gyula hajdan és most történeti és statisztikai vázlatokban. Gyula, 1858. 42.; Rácz Károly i. m. 6-7.; Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Bp., 1921. 27., 30-31., 35.; Révész Imre: Magyar református egyház-történet I. 1520 tájától 1608-ig. Debrecen, 1938. 47., 50-51.; Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Bp., 1985. 17. 5 Márki Sándor: Arad megye és Arad szabad királyi város története. I. k. Arad, 1892. 514-515.; uő. Arad vármegye protestánsai az erdélyi fejedelmek korában. Erdélyi Protestáns Közlöny 1895. 117119. 6 Karácsonyi I. 183-185. 7 Scherer I. 172-173.