Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VII. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Második rész: 1920-1948

gényebb sorsú emberek lelkész nélkül is összejönnek énekelni és imádkozni. Pallmann Péter ezt nem látta kívánatosnak, „szektaveszélytől" félt, ezért októbertől májusig heti két alkalommal meghívásra családokhoz ment a belmissziói bizottság néhány tagjának kíséretében, és átlag 80-120 embernek bibliamagyarázatot tartott. Mint megjegyezte, ezzel látta megoldottnak a lelkészi családlátogatást is, amit nagy határú településen képtelen lett volna másként teljesíteni. Ez a megnyilatkozás kijelöli azt a határt, ameddig a lelkészi munkát belmissziói tevékenységnek tekintette Pallmann. Az emberekkel való személyes kapcsolattartás egyéni családlátogató formáját elődeihez hasonlóan ő sem vállalta. Itt említjük meg, hogy először 1933-ban fogadott diakonisszát a gyulai egyház. 1938-ban már hárman dolgoztak a gyülekezetben: betegeket, elesetteket és vallásilag vegyes házasságban élőket látogattak. Egyikük a szegény gyermekek napközis konyháját vezette.

34 Egy másik határvonal a gyermekpasztorációtól választotta el Pallmannt. O volt a cserkészparancsnok, de a vasárnapi iskolai munkában és a hitoktatásban nem vett részt, gyermekeknek korosztályi sajátságokat figyelembe vevő istentiszteletet nem tartott. 1921-től a két hitoktató lelkész megközelítően heti ötven órában tanított. A konfirmációi előkészítés változatlanul a hitoktatás részeként folyt. Viszont a tanyai hittanórák kérdése ezekben az években sem rendeződött megnyugtatóan. Egy presbiter jelentette 1929-ben, hogy az egyik tanyai iskolában, mivel más nincs, római katolikus hittant látogatnak a reformátusok is.

35 A felekezetközi viszonyok korszakunkban szűk keresztmetszetet mutatnak. Negyven év alatt (1908-1947) 139-cel többen tértek át reformátusnak, mint amennyien elhagyták az egyházat. A római katolikusokkal kapcsolatosan szinte kizárólag reverzális vitákról adhatunk számot. Az 1930-as évek vége felé egyre jobban kiéleződött a kérdés, mert a református egyház is szankcionálni kezdte az ellene szóló kötelezvények aláíróit. 1941-ben az egyik presbiter lemondott, miután leánya a katolikus fél javára nyilatkozott. Föltűnő, hogy a reformátusok ünnepélyes eseményein (harangszentelés, beiktatás stb.) az evangélikus és a görögkeleti lelkész, valamint az izraelita hitközség elnöke jelen van, ellenben a római katolikus egyházat senki sem képviseli. Nem tudjuk, hívtak-e az utóbbitól hivatalos személyt, és azt sem, hogy a református lelkészt hová hívták meg. A korszak nagy részében az igen nagy tekintélyű és szigorú felekezeti fegyelmet tartó, ugyanakkor szociális érzékenységéről ismert báró Apor Vilmos apát (1917-1941), utóbb győri megyés püspök vezette a gyulai római katolikus plébániát. A gyulai evangélikusok 1923-ban alakultak önálló egyházközséggé. Ugyanekkor megállapodást kötöttek a reformátusokkal, amely magában foglalta a református temető és harangok használatának módját, a vegyes házassá34 Jkv. V. 829., 967-969; Jkv. VI. 24-25., 193. Lelkészi szolgálati napló 1923-1927. Gyulai Ref. Egyház irattára. 35 Jkv. V. 762, 908-909., 967, 977.; VI. 24-25, 87.; 178.