Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

föltámadt a közéleti igény, és sokak a helyi presbitériumban vagy az egyházközségi élet szélesebb körében kívánták ezt kielégíteni. Ilyen volt a már érintett E. Nagy Ferenc-féle tömeges támogatást emlegető beadvány, melyet kisebb horderejű indítványok és tiltakozások sora követett, századunk első évtizedében valósággal divattá, de föltétlenül a gyülekezeti és presbitériumon belül jelentkező más vélemények megjelenési formájává téve a beadványt. Néhány a jelentősebbek és különösebbek közül: Rozsos Mihály és nyolc társa az 1907-es gondnokválasztás - szerintük - szabálytalanságai ellen emeltek szót, s mindjárt az egyházból való kilépéssel fenyegetőztek. Az 1908-as presbiterválasztást az egyházmegye fellebbezés nyomán ismételtette meg. A fellebbezők kifogásolták, hogy a szavazatszedők közt presbiterséget nem viselők, sőt a szavazni jogosultak listáján sem szereplők is akadtak; az azonos nevűeket össze lehetett téveszteni; nem teljesült, hogy a társadalom minden rétegéből bekerüljenek a testületbe; „roppant korteskedés uralkodott, még az egyháztóli elszakadással is fenyegetőztek némelyek"; a korteskedésben „egyházellenes indulataikról" ismertek is részt vettek. Egyébként a részvételi arány valóban magas, 25-30% helyett 50% körüli volt. Ambrus Sándor 450 szavazatot kapott mint főgondnok, és a következő évben már 988-an szerepeltek a választói névjegyzékben.

53 Ez a presbitérium alakított először kebelében állandó bizottságokat, szegényeket gondozót, adóügyit, számvizsgálót és építtetőt. (Korábban alkalmi bizottságok és iskolaszék léteztek.) Sajnos, munkájukról nem vezettek külön jegyzőkönyvet, s így annak folyamatosságáról nincs képünk. Visszatérve a beadványokhoz, 1909-ben Tövisháti György és társai az egyházi jegyző és adószedő dolgában interpelláltak, 1912-ben Kertész Mihály hatvan emberrel íratott alá egy indítványt, amely temetőcsősznek alkalmas ház megvásárlását célozta meg. Az aránytévesztés példájául szolgáló javaslatot többek közt azzal utasították vissza, hogy az aláírók többsége vagy sosem fizet egyházi adót vagy hátralékai vannak.

54 Az első világháború alatt érthetően lelohadt az indítványozási kedv, és elterelődött a figyelem a presbitérium belső életéről, nagy „ügyek" nem akadtak. A proletárdiktatúra elrendelte a gyűlések előzetes bejelentési kötelezettségét, amit a hajdani önkényuralmi korszak gyakorlatával szinte azonosan, elnökségi ülésekkel próbáltak helyettesíteni. A román megszállás alatt előbb a kormánybiztos, majd a prefektúra és a katonai térparancsnokság engedélyére volt szükség.

55 A testületi működés szinte megszűnt. Visszatekintve a békeévekre, különösen 1867 után évtizedeken át igen sűrűn tartották a presbiteri üléseket. A Papp Mihály szolgálatának középtájára eső, átlagosnak mondható 1870. esztendőben összesen tizenhétszer hívták össze a presbitereket. A kéthavi nyári szünetet (betakarítás) kivéve az időpontok egy53 Jkv. V. 54., 87-90.; TtREL I. 29. i. 59. d. (1907) 54 Jkv. V. 144., 243. 55 Jkv. V. 521., 527., 529.