Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

másutániságában nem lehet rendszerességet fölfedezni. Hétköznapok és vasárnapok váltják egymást, akár havonta többször is, bizonyára mindannyiszor összeültek, ha elintéznivaló akadt. A lelkész nemcsak az egyházi vagyont érintő anyagi kérdésekben kérdezte meg őket, hanem a külső egyházi vagy világi hatóságoktól érkező minden értesítést, utasítást külön tudomásukra hozott. A január 2-án tartott gyűlés például tizenhét ügyet tárgyalt meg, 9-én viszont azért jöttek össze, hogy a megválasztott, ám másnap lemondott kurátort rábeszéljék, mégis vállalja el a hivatalt. Január 13-ára már újabb nyolc napirendi pont akadt. Év végére 127-re emelkedett a számuk. Arra, hogy mi lehetett tárgya szerint ez a nagy mennyiségű ügy, csakis hosszabb időszak statisztikai áttekintésével lehet érdemben felelni, ahogyan azt az előző korszakban is tettük. Épp ezért az előző vizsgálati keresztmetszethez képest kereken ötven esztendőre, 1870-1879 között készítettünk mérleget a presbitériumban megtárgyalt ügyekről. A jegyzőkönyvet folyamatosan és gondosan vezették és hitelesítették. Az évtized alatt összesen 159-szer ültek össze 1107 ügyet megtárgyalni. Az imént idézett 1870-es adatok tehát közel álltak az átlaghoz, alig haladják meg azt. A nagyobb tárgykörök százalékos megoszlása a következő: saját szervezeti ügyek és általában egyházigazgatás 15% gazdálkodás, belefoglalva az építkezés és karbantartás 44% iskola 5% kapcsolatok az egyházmegyével és az egyházkerülettel 24% adományokjótékonyság 7% egyéb 5% 100% Látjuk, a tárgykörök többé-kevésbé felölelik az 188l-es törvénykönyv által megjelölt feladatokat, jóllehet a vizsgálat annak megalkotása előtti évtizedről szól. Bár széles körű áttekintésünk nincs, valószínű, hogy a törvény a gyakorlatot rögzítette s természetesen nemcsak a gyulait. Az első ponttal fejezetünk eddigi részében visszatérően és összegezve foglalkoztunk, a továbbiak alább következnek. Közbevetőleg csupán azt jegyezzük meg, hogy statisztikánk magán hordja a kényszerű merevség bélyegét. Bizonyos ügyek ugyanis több helyre beoszthatok, például az iskola gazdálkodása nem külön tétel, mi általában a gazdálkodás címszó alatt vettük számba. Érkeztek rendelkezések, kérelmek a várostól és a vármegyétől is, amelyek egy része egyházi ügy lévén, beosztható volt az általunk kialakított egységekbe, más részüket jobb híján az egyéb kategóriába tettük. Arra gondoltunk, hogy a világi hatóságok időnként egészen különböző dolgokban kérték az egyház segítségét vagy közreműködését. Ezek száma nem volt nagy, de mutatja, hogy számoltak az egyház társadalmi befolyásával. Előfordult járványügyi rendelet (az 1873-i kolera idején és a diftéria ellen), toborzásra buzdítás (az 1866-i porosz-osztrák háborúkor), kérték a támogatást faültetéshez is. Ha viszont a város felügyelőszervként jelentkezett,