Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)

A bajnokok Vég-Gyula várában (a história szövege)

Tűz jött a szeméből itt minden magyarnak, Szája vérrel habzott, mint búsult vadkannak, 905 A vitéz Eligán elébek ugratott, De egy magyar néki csakhamar csalt adott. Öve mellett viselt súlyos buzogányát, Úgy sújtá mellyéhez, hogy mindjárt handzsárját Kiüté kezéből, s eszét is vesztette, 910 És vitéz Eligánt a földre ejtette. Akkor elrémülve fegyvert ragadoztunk, De a gaur előtt mind elszaladoztunk, Öten, avagy hatan csak alig maradánk, Arad vára felé, akik elszaladánk. 915 Azok is az úton mind elhullottanak. Mert nagy mély sebeket a harcban kaptának, Ily nagy gyalázatot mirajtunk tevének, Hitetlen gaurok a földre vérének. Ha igaz muzulmán azért akarsz lenni, 920 S végső szükségünkben, uram, segéleni. Most mutasd hívséged muzulmáni vérhez S ottomániai fejedelemséghez. Mert gaur fegyvere, ha innét kikerget, Úgy vélem, hogy végső romlásunk közelget. — 925 Ezt hallván a basa elhala mérgében, És meg is bódula az ő elméjében. Teljes bódulásban harmadnapig vala, Amíg az elméje ismét helyreálla. De harmadnap múlva, midőn jött eszére, 930 Megesküdt Mahomed kormos személyére, Hogy mindjárást elküld Nándorfejérvárra, Pecsétes levelét tette is postára. A levelet posta futva el is vitte, Szolimán császárnak asztalára tette. 935 A levélt Szolimán hamar felszakasztá, Egy jancsár agával el is olvastatá.