Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)

A bajnokok Vég-Gyula várában (a história szövege)

165 Beszélleni kezde Kucug basa végre, Keseredett szívvel tekintvén az égre: Vitéz magyarokról én sokat hallottam, Midőn az apámmal odahaza laktam. De mindenkor szavát csak csúfságnak véltem, 170 Vitéz magyaroktól semmit sem is féltem. De bezzeg magyarra most reá akadtam, Akiről éltemben sohasem álmodtam. Hatalmas jó vitéz, nem tudom, ki lehetsz, De ha szabadulást te énnekem engedsz, 175 Százezer tallérod néked lészen készen, Mihelyest az apám tudósítást vészen. -Mond erre Toronyi: Én megengedhetem, Szabadulásodat mindjárt megtehetem, Csak az alku köztünk éppen meglehessen, 180 És az ígért summa kezemhez jöhessen, De elébb megkóstold, miképp szoktak bánni Az ilyen vadkannal, aki jár prédálni. Azonban érének Vég-Gyula várába, S rekesztek a basát setét barlangjába 185 Nagy öröme léve Toronyi anyjának, Látván jövetelét kedves Tamásának. Híre lőn e dolog a nemesi rendnek, Kimondhatatlanul rajta örvendenek. Ekkor küldötte a császár Veselényit, 190 Hogy Erdélyországba vezesse bé népit. Vitéz bátorságát Toronyinak hallván, Fakó lovat küldött néki felcifrázván. Alább hagyott Tamás már a vadászassál. Mert sok sebet kapott ama csatázással. 195 Heveréssel tölte el a hosszú nyarat, Az anyja házában csendességgel maradt.