Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

annyira lóvá, mint kendet, és most is pártolja!" Mire Lovász a gyalázó szavakat leírhatatlan szelídséggel hallgatva, azt mondotta: „Dehogy hiszek, dehogy hiszek neki szomszéd, hazugság annak minden szava, hamis neki zúzája, mája, de hát mégsem hagyhatom cserben, mert olyan kedvemre tud hazudni." Amikor ezt Pesten Mikszáth Kálmánnak elbeszéltem, a jeles író egészen el volt ragadtatva. „Ez az igazi magyar paraszt" - mondotta rá. „Tudja, hogy becsapják, hogy bolondítják, kiengesztelődik azonban, mert kedvére hazudnak." De diszkusszió közben megállapítottuk Mikszáthtal, hogy többé-kevésbé, bizony-bizony Lovász Mátyások vagyunk mindannyian, ha szánk íze szerint beszél valaki, szívesen hallgatjuk, bár tudjuk, hogy nem mond igazat. A latin axióma szerint is: „mundus vult decipi, ergo decipiatur", vagyis, a világ akarja hogy megcsalják, tehát csalják is meg. A választás példátlan izgalom mellett folyt le. Egyforma fanatizmus volt úgy a Terényi-, mint a Csatár-párton. Mindegyik rész mozgósított mindenkit, aki csak mozgósítható volt. Persze történtek meglepetések is, úgy egyik, mint a másik párton. Az előre nem láthatóak közé tartozott - és ezt megörökítem - nemrég meghalt Alcser István polgártársunk esete. Igénytelen, szelíd, jóindulatú ember vol; egész életében. Amikor az egymást tíz-tíz szavazattal felváltó turnusok közben Csatár-pártiakkal együtt jött be a szavazóhelyiségbe a Terényi- s Csatár-párti bizalmi férfiak egyaránt meg voltak győződve, hogy tévedésből jött a mostani csapattal. A Csatár-párti bizalmiak haragosan rá is ripakodtak, hogy menjen ki, a Terényi-bizalmiak pedig gyöngéden figyelmeztették, hogy csak később szavazhat, mind a két fél meg lévén győződve, hogy a jámbor ember tipikusan Terényi-párti. Alcser azonban csak zavartan mosolygott és nem vonult ki, sőt ő is oda járult az urna elé, s amikor Dutkay Béla elnök feltette a kérdést, kire szavaz, mindkét részen hallatlan meglepetést keltőleg kimondta: Csatár Zsigmondra! Kilépve, az ajtó előtt álló Terényi-pártiak közül egyik barátja felháborodva vonta felelősségre: „Mit gondoltál, te szerencsétlen!" Alcser megmagyarázta szavazatát azzal, hogy „amióta az eszemet tudom és szavazatom van, mindig »Pikó« voltam, megpróbálom tehát, hogy esik egyszer győzni is már". A „Pikó"-ra vonatkozólag helyén találom most megmagyarázni - amit rajtam kívül alig tud már valaki -, honnan is ered tulajdonképpen ez a szó, amely úgy képviselő-, mint egyéb választásokon is szólásmondássá vált. Tudniillik, aki megbukik, arról azt mondják, de ő maga is vallja, hogy „Pikó" lett. Éspedig nemcsak Gyulán, hanem messze földön másutt is. Egy békési laptársunk például a mostani választáson kisebbségre jutottakról is úgy emlékezik meg, hogy „Pikó"-k lettek. - A múlt század hatvanas és hetvenes éveiben, amikor Gyula még nagyközség volt, jó emlékű Szántó Alajos volt a főszolgabíró, akinek, mint ilyennek, bírójelölési joga volt. Ő pedig évről évre akként élt ezzel a jogával, hogy a három között következetesen jelölte egyiknek az újvárosi Pikó András uramat, akit én még jól ösmertem, és aki ugyan nagyon jóravaló, tisztességes ember volt, de saját tizedében sem örvendett valami nagy népszerűségnek, és emiatt a választásnál mindig kibukott. így lettek, akik rászavaztak