Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

fölött a két képviselő politikai eszmecserébe bocsátkozott. Göndöcs, aki szabadelvű párti képviselő volt, neheztelőleg említette, hogy az ellenzék sokszor olyankor is a kormány ellen szavaz, amikor nem pártpolitikai ügyről van szó és azt az ellenzék is elfogadhatná. Nem terólad mondom, aki egyszer-másszor velünk is szavazol, de a vezetésed alatt álló pártról, akik mindig ellenünk szavaznak. Korossy, aki különben nem elegyedett a politikai vitába, mégis megjegyezte, hogy így van ez másutt, például így volt Bécsben is. Egyben a következő példát hozta fel: Deák Ferenc a 67-es kiegyezés alkalmával tudvalevőleg azt is feltételül tűzte ki, hogy a Felség császári minőségben Ausztriának is adjon alkotmányt és parlamentet. Ez meg is történt. Megalakult a Reichsrat és Auersperg herceg lett a szabadelvű alkotmányhű párt részéről Ausztria miniszterelnöke. (Mellesleg megírva, abban az időben volt Bécs reneszánsza. Akkor épültek a Ring és annak monumentális épületei.) Auersperg azonban kénytelen volt erős nagyothallása miatt nemcsak a miniszterelnökségtől, hanem a politikai élettől is megválni. Csupán az Urak Házában tartotta meg tagsági állását, amelyet azután hűségesen is ellátott, mert csaknem minden ülésen megjelent. Történt azonban egyszer, hogy az Urak Háza hosszú hónapokon keresztül szünetelt, és csak késő ősszel jött össze ülésre. Auersperg herceg az első volt, aki a teremben megjelent, a másik pedig Rauscher bécsi bíbornok-érsek, úgyhogy csak ketten voltak a teremben. A politikai világnézet egész óceánja választotta el egymástól a két illusztris férfiút, de a politikai ellentétet természetesen nem vitték át az egymással való magánérintkezésbe, minek bizonyítékául a bíboros-érsek odament Auersperghez, melléje ült, s tudva azt, hogy a herceg nagyothall, igen hangosan mondta neki: „Gratulálok, Excellenciás Uram, Önnel igen jót tett a szabadságidő. Kitűnő színben van, jó erőben és egészségben, aminek szívből örvendek." A herceg, tenyerét tölcsérül használva, megértette a hangos szót és azt felelte: „Igen, igen, hála Istennek, nincs semmi jogom és okom panaszkodni, egészségesnek érzem magamat, csak egy a baj: mindig nehezebben és nehezebben hallok." „Ó Excellenz! Hallása nem állhat olyan rosszul. Hiszen az Urak Házában igen gyenge hangú elnökhöz van szerencsénk, és én gyakran megfigyelem, hogy amidőn az elnök gyenge hangjával felteszi szavazásra a kérdést, önnek hallania kell azt, mert pártállásához képest mindig tudja, hogyan kell szavaznia." „Ó Eminencia, semmi sem könnyebb ennél, én egy szót sem hallok az elnök szavaiból, de azért mégis mindig tudom magam tájékozni. Nevezetesen, folytonosan nézem Eminenciádat, és ha Eminenciád feláll, akkor én ülve maradok, ha pedig ülve marad, akkor én felállók." Apponyi és Göndöcs a jóízű elbeszélésre homéri kacagásban törtek ki. Megállapították, hogy másutt is így van, nem csak a magyar képviselőházban. Apponyi gróf azonban revansul annyit mondott, hogy a magyar kormánypárt is auerspergkedik, amikor az ellenzék minden indítványát szintén leszavazza, akkor is, ha annak helyességéről meg is van győződve.