Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Történetek, krónikák, legendák
Göndöcs, jellegzetes egyéniségénél, szeretetreméltóságánál fogva egyik legnépszerűbb tagja lőn és maradt egész képviselősége alatt a parlamentnek. Gyakran szólalt fel, és habár nem volt magas nívójú, klasszikus szónok, szabatos formában mindig volt érdekes mondanivalója, sohasem vált unalmassá, sőt valamennyi felszólalásakor jóízű előadásával, főleg humorával, zajos derültséget és igaz sikert keltett pártkülönbség nélkül a ház tagjai, a karzat és a lapok tudósításai révén, mondhatni, az egész ország közönsége körében. Noha pártonkívüli volt, a miniszterek - és ami a hatás és siker szempontjából éppen nem kicsinylendő - minisztériumok tisztviselői is nagyon szerették. Úgyszólván már hivatalukba való belépésekor nyert ügye volt annak a köz- vagy magánkérelemnek, amelynek érdekében eljárt, s nem ösmert fáradtságot, habár a legegyszerűbb, legszegényebb emberek - akiknek száma pedig légiónyi volt - ügye-bajaiban is kellett eljárnia. Jó szíve nem engedte, hogy bárkinek kérését teljesítetlenül hagyja. Ha pedig anyagi segélyről volt szó, azt többnyire a magáéból nyújtotta. Az akkori viszonyok között nagy jövedelme is volt, nem ugyan parókiájából, mert az éppen nem volt nagynak mondható (zárjelben megjegyezve, a gyulai katolikus parókia jövedelme, különösen a velejáró nagy anyagi kiadások, reprezentációs kötelezettségek folytán egyáltalában nem sorolható a dúsan javadalmazottak közé), hanem abból a járulékból, amit, mint a grófné nyugalmazott gyámja élvezett, és amelyet jótékonysága révén mindig az utolsó fillérig elköltött. Képviselőségének második évében történt az a nagy tűzvész, amely Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának déli órájában a Németváros legszegényebb részét, csaknem száz házat és melléképületet rövid egy óra alatt pusztított el. Az akció, amit akkor Göndöcs a tűzkárosultak felsegélyezésére kifejtett, páratlanul állott és áll a hasonló szerencsétlenségek gyulai krónikájában. Minden lehetőt, sőt nem lehetőt elkövetett a tűz sújtotta emberek érdekében. A kormányt, a képviselőtársakat, a püspökségeket, a káptalant egyaránt mozgósította, persze a jótékonyságból maga gyakorolta sajátjából a legnagyobb részt. Annyit is gyűjtött össze, hogy köztudott lőn, a tűz áldozatai teljes száz percenttel kártalaníttattak. Fel is épült valamennyi leégett ház rövidesen, anélkül, hogy tulajdonosaiknak adósságot kellett volna csinálniuk, és az új házak révén az addig falusiasnak mondhatott rész egészen városias színezetet öltött. A hároméves ciklus leteltével Göndöcs népszerűségének zenitjére jutott. Szó se lehetett róla, hogy újból meg ne válasszák. Sőt népszerűségénél fogva azt is megengedte magának, hogy másodszor, mint szabadelvű, tehát mint határozottan kormánypárti vállalhassa az újbóli jelöltséget, anélkül, hogy a bukás esélyének kitegye magát. Persze arról szó sem lehetett, hogy kormánypárti létére egyhangúlag jusson a mandátumhoz. A negyvennyolc nem engedhette át a hatvanhétnek küzdelem nélkül a teret, még ha az általános népszerűségnek és közkedveltségnek örvendő Göndöcsről volt is szó. Pedig országos nevű idegen ember, a biztos bukás tudatában Göndöccsel szemben egyáltalában nem vállalt jelöltséget. Az „elv" megmentése okából tehát helyi jelöltnek kellett erre vállalkoznia, mégpedig Dobay János személyében. Dobay a legnagyobb érdemű polgára volt Gyula városának. Fiatal korában, az ötvenes években katonatiszt, huszárfőhadnagy volt a hadseregben, de
