Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

jutott volna másutt mandátumhoz. A megállapodás létre is jött, de Göndöcs, akaratlanul bár, elrontotta. Egyik nagymagyarvárosi földművesgazda híve ugyanis, az éjszakát követő kora reggel nagy sopánkodással referált neki a hangulatról, amely egy cseppet se hajlik felé, és nagyon tartani lehet tőle, hogy a pótválasztáson kisebbségben fog maradni. Göndöcs, hogy odaadó hívét megnyugtassa, elkövette a hibát, hogy bár bizalmasan és a legnagyobb titoktartás kérése mellett, elmondotta neki az éjszakai megállapodást. A magyar ember azonban nemigen alkalmas a titok megőrzésére, s az illető, nem ugyan rosszakaratból, hanem megnyugtatásul továbbadta a titkot más embernek, a más ember pedig a harmadiknak, úgyhogy miután tudvalevőleg a titkok, ha három embernél többnek van róluk tudomásuk, megszűntek titkok maradni, már a délelőtt folyamán a Csatár-pártiaknak is fülükbe jutott. Ők rögtön deputációba állva elmondták Csatárnak, aki természetesen óriási műfelháborodással cáfolta meg, és tiltakozott a becsületét sértő rágalom ellen. így esett kútba a megállapodás, ami pedig, ha Göndöcs óvatosabb, megvalósult volna. Csatár választási esélyét pedig a dolog nemcsak hogy nem csorbította, hanem határozottan megjavította, úgyhogy a pótválasztáson 524 szavazattal Göndöcs 509 szavazata ellen ő lett képviselőül megválasztva. Gyula városa tehát esztendőkön át ama kétes dicsőség hírében állott, hogy innen küldték fel a legdemagógabb képviselőt az országgyűlésbe. Az országos 48-as Párt - a választás előtti enunciójának megfelelően - nem is fogadta őt be kebelébe, és így kénytelen-kelletlen pártonkívüli állásponton kellett sínylődnie. De ezt nem fogta fel tragikusan, mert kecskeméti s csongrádi képviselői minőségében ehhez hozzá volt szokva. Hanem azt meg kell adni, hogy nem hanyagolta el választóit, és az országban olyan sűrűn egyetlen képviselő sem látogatta meg kerületét és tartott annyi beszámolót, mint ő Gyulán. A Kádár-malom szirénája - mint mondták - bőgött mindannyiszor, amikor lejött. Ez volt ugyanis a jel, hogy Csatár a város falai között van. Álláspontjához képest most sem az országgyűlés megtörtént eseményeivel foglalkozott, hanem az időközben felmerült gyulai helyi ügyekkel, azokat kritizálta. Semmi se történt ínyére, a vármegye és város minden ténykedését kifogásolta, mert azok szerinte - sértik a „nép" érdekét; becsmérelte, szidta az urakat, és ígérte, hogy majd elbánik ő velük. Minden beszámolója után tömegesen keresték fel a Kádár-malomban hívei, elpanaszolva közigazgatási, sőt bírósági eljárás folyamán történt állítólagos sérelmeiket, azokat is, amelyeket nem is a hatóság, hanem egyes polgártársaik révén szenvedtek. Különösen adósérelmekkel hozakodtak elő. A legtöbben igazságtalannak és elviselhetetlennek vallották a rájuk kivetett adót, és Csatár valamennyit biztatta, hogy ő le fogja szállíttatni; ugyan nem a helyi hatóság útján - mert ő ezekkel a „népnyúzókkal" szóba sem áll -, hanem odafenn, a kormánnyal levő barátságos összeköttetése révén. Pedig hejh! - most utólag sóhajtva kívánnánk vissza azokat a viszonyokat, amikben akkor éltünk. Hiszen kifogás alá nem eső állapotok sohase voltak, akkor sem, de a ma, a Trianon utániakhoz viszonyítva az akkori körülmények valósággal eldorádónak tűnnek. A földes gazdák, különösen akkor, ha dolgosak, takarékosak voltak, tisztességesen meg tudtak élni. A búzának, jószágnak - amelyet nem sújtott,