Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
A Békés szerkesztője
A rövidáru-kereskedőnél, szabónál meg a suszternél adósságot csinálni náluk szokás; ezt az adósságot meg nem fizetni virtus. Ha a gavallérnak nem telik finom garzonlakásra, kénytelen hónapos szobában meghúzódni; ha nem tarthat inast, takaríttat a házmesternével; de ha nem telik neki legújabb divatú ruhára, akkor nem szabja szükségletét az erszénye tartalmához, és nem megy valódi uraságoktól levetett ruhák raktárába, hanem dolgoztat hitelbe a szabónál és a suszternél. Néha fizet egyszer-kétszer, hogy bizalmat keltsen maga iránt, többnyire pedig megfizeti az adósság egy részét és csak húsz forinton alul levő összeggel marad adós, mert ez bagatell, ezt nem lehet a rendes úton behajtani. És ezek az urak nem búsulnak ezek miatt az apró adósságok miatt; sőt, inkább nagyra vannak velük. Hányszor hallunk félig dicsekvő, félig tréfás hangon odavetett efféle megjegyzéseket: ma nem megyek haza, mert les a szabóm! Nem megyek veled, mert arra lakik a suszterem! Ha az ember kétszer, háromszor elküldi az inast a tekintetes úrhoz a cipő áráért, akkor a szegény inasgyereket utoljára is kidobja a tekintetes úr; ha a mester maga megy, akkor hitegetik elsejével, aztán meg elbújik előle a gavallér; ha energikusan lép fel az iparos, akkor zsarolásért való följelentéssel fenyegetik. Egyszerre aztán vége szakad a hercehurcának: a tekintetes urat áthelyezték valahová, s most már a majszter úr keresztet vethet a pénzére. Mert ezeket a kisebb szabó- és suszterszámlákat - még helyben is - nehéz behajtani: ezek a dolgok a bagatell-bírósághoz tartoznak, tehát nem lehet ügyvédre bízni, mert a perköltség nem az adós, hanem a hitelező nyakába szakad, s fölemészti a követelést, amelynek behajthatósága különben is kétséges. Nem maradna más hátra, minthogy a szegény iparos maga lábatlankodjék az elöljáróságnál és eltöltsön félnapokat pár forintos követelésekért. Ezt nem érdemes megtenni, de ha az adós más helységbe költözött, nem is lehet megtenni; inkább veszni hagyja az ember az egész követelését. Nem is kell mondani, mekkora kára van ebből azoknak a kisiparosoknak és kiskereskedőknek, akik ruházati cikkek készítésével és eladásával foglalkoznak, akik anélkül is tömérdek bajjal és nehézséggel küzdenek. Akik komolyan segíteni akarnak a kisiparos helyzetén, azok gondoljanak erre a bajra is, s igyekezzenek rajta segíteni. Mindenesetre szigorúbban kellene alkalmazni azt az elvet, hogy: adós fizess! Ha a törvényt megváltoztatva kimondanák, hogy bizonyos ideig való várakozás után, az iparos és kereskedő húsz forintot meg nem haladó követeléseiért is a saját lakóhelyén indíthat sommás pört, bárhol lakó adósai ellen, akkor legalább azoktól az adósaitól kaphatná meg a pénzét, akik tudnak fizetni, de nem akarnak. Egy iparosnak van egy adósa, aki vidéken orvos, egy meg, aki gazdatiszt; az előbbi tartozik neki tizenöt forintjával, az utóbbi tizenkettővel. Soha sem fogja megkapni tőlük, mert a levélbeli fölszólításra még csak nem is válaszolnak, ha pedig ügyvédet akarna az ember ellenük fogadni ott, az egy kissé drága mulatság lenne. így vész el sok szegény kisiparosnak és kereskedőnek a pénze. Tehát a kisiparosok és kereskedők érdeke megkívánja, hogy szűkebbre vétessék az adósok nagy szabadsága. (Békés, 1901. jan. 13.) x
