Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

A rendőrorvosi boncolás aztán kiderítette, hogy a normális emberénél kétszer nagyobb súlyú agyveleje volt. Óriási tehetségének, de egyben féltékenységének is ez volt a magyarázata. Pályatársai s a közönség leírhatatlan megdöbbenése s fájdalmas részvéte kísérte korai sírjába, mely - sajnos - most is jeltelenül áll a római katolikus Szentháromság temetőben. Csupán azok a pályatársai, kik vele valamikor egy társulatnál működtek, egytől egyig már öreg színészek, szokták sírját felkeresni, ha Gyulán játszanak. Ezeknek a pályatársaknak sorai is azonban évről évre ritkulnak. Nemsokára teljés feledés borítja majd örök álmát. A Korona vendéglő mint vendéglő, aThália szezonja után megszűnt. Az épületből pénzügyigazgatósági hivatalt csináltak. Ma a polgári leányiskola áll a helyén. Az udvaron levő arénát pedig tulajdonosa emiatt eladta Szalontára. A város a Göndöcs-népkertben építtetett ugyan egy pavilont, amelynek termét táncvigalmakon kívül színháznak is szánták, de ez a terem erre a célra alkalmatlanabbnak bizonyult, mint a hetvenes esztendők fedetlen színköre is volt. A termet színházzá 1889 nyarán Blaha Lujza vendégszereplésével az aradi színikonzorcium négy előadása avatta fel, amiről külön cikkem szól. A következő esztendő kora tavaszán az aradi színtársulat kísérelt meg a teremben játszani. Elsőrangú színészek voltak közöttük, mint a költőként, tizenhétszer 100-100 arany akadémiai pályadíjat nyert Somló Sándor - később a Nemzeti Színház jeles tagja, majd hét esztendőn keresztül igazgatója, a millennium évében felállított Erkel-szobrunk remek ódájának írója. Felesége: Vadnay Vilma, a „kis Blaháné"-nak becézett kitűnő népszínmű-énekesnő s operettszubrett. Ebben a szezonban játszott városunk szülötte, Jancsovics Margit is, mint a társulat tagja. Ez a szezon azonban nagyon rövid volt. Ugyanis nem volt alkalmas színpad, nem volt karzat, a nézőtér pedig - az állóhelyeket is számítva - alig kétszáz ember befogadására volt képes. Nem lehetett tehát sem előadásokat, sem bevételeket produkálni. Évről évre jöttek ugyan társulatok, elvétve egy-egy másod-, de leginkább harmadrangúak. Ilyen harmadrangú volt a Polgáré is, de ezt azért említem mégis meg, mert annak kötelékében játszott, akkor még mint segédszínész, az utolérhetetlen Hegedűs Gyula is, akinek dicsőségét a pesti Vígszínház előtt felállított szobra hirdeti. Erről különben szintén külön cikkben emlékezem meg. Az Erkel Ferenc Színkör A népkerti pavilonról szóló cikkemben már megírtam, hogy az 1888-tól 1900-ig terjedő időben Gyulára jött igazgatók nem prosperáltak. A közönség érdeklődése ugyanis a primitív előadások és kényszerűségből gyenge repertoár miatt a fagypont alá szállott. Nagy esemény volt, ha egy vasárnapi előadás 100 forint bruttó bevétellel járt, a hétköznapokon 30-40 forint sem folyt be. Csak kis szelvénybérlet és kedvezményes helyár szerepelt, ami valóságos megölője a vidéki színészetnek. Tíz esztendő alatt tehát a gyulai színészet lesüllyedt a kisvárosok alacsony színvonalára.