Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Nevezetes látogatók
kor csak segédszínésznői minőségben, sőt a kórusban is részt vett. Menyasszonya volt már akkor Kaffka Lászlónak, a későbbi félelmetes hírnevű államtitkárnak, aki még akkor egyszerű miniszteri titkár volt, és sűrűn járt le a szezon alatt menyasszonya meglátogatására. Elveszi Hegyesi Marit - mondották róla a színészek. Két évvel később, amikor Hegyesi le volt szerződtetve a Nemzetihez, és nagy művésznőnek számított, már azt mondották, hogy hozzámegy a közben pedig hivatalában már előlépett Kaffkához, ami a házasságot illetőleg végeredményben ugyanegy, de mégis szédületes különbség. Hogy a drámai műfaj Gyulán akkor annyira hódított, abban oroszlánrésze volt egy olyan színésznőnek, aki nem járt színiiskolába, sőt „fajilag" sem volt magyar. Atyja, egy Berghammer nevű osztrák katonatiszt, Lombardiában vérbeli olasz nőt vett feleségül, és ebből a házasságból születtek gyermekeik is, közöttük Szabadkára történt áthelyezésük után Mari leányuk, aki már csak magyarul tudott, és a magyar szerepeket játszotta. Akik még visszaemlékeznek rá, majdnem félszázad múltán sem felejtették el kiváló játékát. Denise, Fedora, Lovodi árva, Cigány Rózsi, A kaméliás hölgy, Az ember tragédiája Évája. Gyulán a várkertben — ahol a kertészet melletti hídon, az általa elnevezett csodaszép „csendes berekben" óraszámra el tudott merengeni - tanulta be Feuillet Deliláját, amelyet óriási sikerrel játszott azután el. Ebben a szerepben tudvalevőleg nem elégséges a művészi játék; ebben a szerepben szépnek is kell lenni, különösen a második felvonásban, mert annak szótlan csábító jelenetében szépség nélkül nem lehet hatást és sikert elérni. Hegyesi Mari pedig nemcsak szép, hanem csodaszép volt, akihez hasonló sem előtte, sem utána nem volt magyar színpadon, de egy csepp öröme sem volt szépségében. Nem ismertem nőt, annál kevésbé színésznőt, aki előnyös külső megjelenésére olyan kevés súlyt helyezett volna, mint ő. Többet mondok: gyűlölte szépségét, és ennek megvolt a magyarázata. Színésznői ambíciója ugyanis féktelen volt, mégpedig abban az irányban, hogy játékát jónak, művésziesnek ismerjék el. Elfogulatlansággal állapítható meg, hogy az is volt. A közönséget és a hírlapi kritikát azonban minden szerepében megjelenése bájolta el. „Gyönyörű, csodaszép" - ezt hallotta; ezt írta, ezt emelte ki elsősorban a kritika, játékáról pedig - nem mintha nem találta volna jónak, sőt kitűnőnek - csak másodsorban, legtöbbször egyáltalán nem beszéltek vagy írtak. Ezek folytán elmondhatom róla, gyűlölte szépségét, sőt képes volt célzatosan hanyagul öltözködni, hogy ne találják annyira szépnek. Emiatt pályatársai s társnői maguk között „slampet Marinak" hívták. Hasztalan minden! Rosszul öltözködve is vakítóan szép és elragadó volt mindig. Hódítási vágynak vagy pláne kacérságnak nyoma sem volt benne. Hogy Nagy Imre, a Nemzeti Színház híres hősszerelmese, meg nem hallgatott szerelme miatt tudvalevőleg öngyilkos lett miatta, abban neki nem volt semmi vétsége. Mint mulatságos dolgot örökítem meg, hogy egy darab alaposan megbukott a gyulai szezon alatt. Az ifjú Fromont és idős Risler című színmű, melynek cselekménye szerint Fromont elhanyagolja hitvesét, és Rislerné körül legyeskedik. Fromontnét Hegyesi Mari, Rislernét pedig az ugyancsak nagy tehetségű, de már akkor nem hódító Maár Julis játszotta. A publikum - tisztelet, becsület Alphons Daudetnak - nem akceptálta a cselekményt; azt hihetetlennek, a