Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

szolnok-aradi, úgynevezett Tiszavidéki vasút érdekében fennálló Békés megyei vasúti bizottságnak a jegyzője; később az alföld-fiumei Gyulán alakult vidéki bizottságnak ügyvezető alelnöke volt. Az anyagi érdekek mezején, irodalmi téren is munkálkodott, kivált vízszabályozási s vasúti tárgyakban írt vezércikkei által. A megyei életből is számos eleven tudósítása látott napvilágot, előbb a Jelenkor, majd a Pesti Napló hasábjain. Még a forradalom előtti években írta meg Békés vármegye helyrajzi s történelmi ismertetését; a terjedelmes kéziratot Palugyay Imrének engedte át, aki azt nagy statisztikai művébe csaknem egészen beiktatta. Később sem szűnt meg dolgozni a lapokba, s az övé volt a Petőfi-szobor ügyében is a legelső felszólalások egyike. Közgazdasági érzéke s tudása lévén, a nemes úri rend által nem frekventált kereskedés sem derogált neki, úgyhogy ezen a téren nemcsak Gyulán, hanem az egész vármegyében úttörőnek volt mondható. Jó és rossz évek, szerencse s csapások egymást váltották fölette, de, bár érzékeny veszteségeket szenvedett, s élete, keresménye nemegyszer volt megsemmisüléstől fenyegetve, bár az élet gondja súlyosan nyomta, ő meggyőződését sohase bocsátotta áruba. Ez biztosítá neki a jók elismerését és a nép bizalmát. Hogy a jobbágyságból felszabadult nép bizalmának mennyire részese volt, ennek bizonyítéka, hogy a földtagosítás, amelynek eszméje tapasztalat szerint mindig és mindenütt óriási megrázkódtatást szokott a föld népében okozni, ami igen gyakran zavargásra, sőt vérontásra is szokott fajulni, Gyulán a legsimábban folyt le. De ez csak úgy történhetett meg, hogy a nép és aV^nckheim grófi család egyértelműleg Szakái Lajost kérte fel és nyerte meg a tagosítás ügyvezetőjéül. Ennél szerencsésebb választás nem is volt elképzelhető. Szakái Lajos úgy gazdasági, különösen a helyi viszonyok teljes ismeretével, rendkívüli jogi tudásával, hozzáférhetetlen puritán becsületességével oly mesterien oldotta meg az esztendőkre terjedő óriási munkát, amely a legjobbnak, a legszerencsésebbnek bizonyult a tagosítások krónikájában. Óriási munkát mondok, mert akkor Gyula városának volt a legnagyobb határa az egész vármegyében. Ide tartozott akkor a mai 50 000 kis holdra lezsugorodottan kívül, Gerla, Póstelek, Vésze, Kígyós és Csorvás is, úgyhogy a gyulai határ Orosházával volt mesgyés. Szakái Lajos előre látta már akkor, hogy akik gyulaiak, és e helyen kapták ki földjüket, a nagy távolság folytán el fognak szakadni szülővárosuktól, és külön falut fognak alkotni, ami rövidesen meg is történt. Úgy intézkedett tehát, hogy akiknek Csorváson jutott föld, azok minden negyed telekbe adott 20 kis hold után a puszta közepén kihasított részen külön-külön 300 négyszögöl beltelket kapjanak, amely telek egyúttal kárpótlásul szolgált a nádas illetőségért, amiből a csorvásiaknak különben sem jutott volna. A nádvágás éppoly uradalmi regálejog volt egyébként, mint az italmérési és helypénzszedési jog. Eme jog gyakorlásáról az uradalom Szakái Lajos kérésére lemondott különben, illetőleg a jogváltsági összeget alapítványul tette Gyula városánál ama kikötéssel, hogy annak kamatai a gyulai róm. kat., református és gör. kel. egyházak által fenntartott iskolák céljaira fordíttassanak. Ez az úgynevezett „nádváltság" ma is még egyik állandó tétele Gyula város költségvetésének, és az úrbéri egyezség kikötéseként örök időkre kötelező.