Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

tokán tartózkodott, és csak napok múlva kaptam tőle választ, amelyben megírta, hogy teljesen egyetért velem, és rögtön írt is Szélinek, nyomatékosan felhívva Kéryre figyelmét. Azzal fejezte be levelét: „ valent quantum valere potest". („Használjon, amennyit csak használni képes!") Nekem dolgom akadt Pesten. De sem Kéry, sem Hodossy nem voltak még a fővárosban. Engem pedig furdalt az eszme. Felkerestem tehát Kéry másik jó barátját, az általam is már ismert Ugrón Gábort, aki a József körúton lakott. Otthon találtam, és elgondolásomat vele is közöltem, azzal, hogy helyesli-e, s ha igen, lendíthet-e valamit annak érdekében? A temperamentumos Ugront előadásom valósággal fellelkesítette. Mindenben igazat adott, és kijelentette, hogy miután együtt fognak Széllel aznap ebédelni, szóba is fogja hozni neki. Igaz, hogy Ugrón ellenzéki, sőt ellenzéki pártvezér is volt, de nem fakciózus ellenzéki, sőt Szélinek igen jó embere. En a délutáni gyorssal hazautaztam Gyulára, s a másnap reggeli posta már hozta Ugrón levelét. Hevenyészett pár sor volt, és ezzel kezdődött: „Beadtam Szélinek, meghallgatott és megígérte, hogy érdeklődni fog. Azt hiszem, sikerül." Kéry Gyulának, aki - ismétlem - sokáig nem volt Pesten, mindezekről halvány sejtelme s fogalma sem volt. Amikor hazament Pestre, Hodossy s Ugrón sem szóltak neki a dologról, fel is kértem őket, hogy ne is szóljanak, hátha nem lesz semmi az egészből, legalább ne tudjon a sikertelen kísérletről. Széli Kálmán azonban Hodossy s Ugrón ajánlatai alapján informálódott Kéry Gyula felől. Darányi s Bartóky is - mint volt hivatalfőnökei - a legjobb információt adták róla, s így történt, hogy Széli egy szép napon magához kérette Kéryt, és beszélgetésük folyamán felajánlotta neki az újvidéki főispáni állást. A képzelhetőén meglepett Kéry nem is tudott rá válaszolni, s Széli látta rajta, hogy az előzményekről sejtelme sincsen; tehát adott neki meggondolási időt azzal, hogy az ő felajánlása egészen komoly. Kéry a miniszterelnöktől nyomban Hodossyhoz ment, aki azután kezdeményező levelemet megmutatta neki, s informálta őt a történtekről. Ugyanazt cselekedte Ugrón Gábor is. Amikor azután Kéry Gyula levelét megkaptam, én is helyén- és idejénvalónak találtam Lukács György főispánt felkeresni, s a Kéryügyről őt informálni. A főispán nagy meglepetéssel hallgatott meg, és elolvasta Hodossy s Ugrón hozzám írt leveleit. Alig pár nap múlva pedig Pestről hazajövet felhívott magához, és közölte velem, hogy azelőtt este vacsorán volt Lukács László pénzügyminiszter sógoránál, aki újságolta neki, a délelőtti minisztertanácson Széli előterjesztette Kéry Gyula újvidéki főispánságát, és azt a minisztertanács javaslatára egyhangúlag elfogadta. Napok, sőt két hét is eltelt anélkül, hogy a hivatalos lap a kinevezést közölte volna, vagy Kéry arról értesítést kapott volna. A huzavona - melynek okát nem tudtam és nem tudhattam - valósággal idegessé tett. Lukács főispán ugyan megnyugtatott, hogy annak idejében az ő békési főispánsága felterjesztésére heteken keresztül nem jött semmi a bécsi kabinetirodából, tehát a dolog, ha feltűnő is, de nem példa nélküli. Hogy Kéry Gyula is izgalmas napokat élt át, az elképzelhető. A minisztertanácsi felterjesztésre sohase jött válasz, sem