Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Arcélek a múltból
dásáról, sokoldalú képzettségéről, mindezek mellett szeretetre méltó, kiváló egyéniségéről és kitűnő modoráról ösmerte meg, ama igen kevesek közé sorolta, akiket ellentétes pártállásuk dacára, szűkebb baráti körébe fogadott. Tudvalevő dolog, hogy a Határozati Párt, amikor a szavazásra került a sor, annak dacára, hogy többségben volt, ama hiszemben, hogy a hazának érdekében áll, maga devalválta magát kisebbséggé, akképpen, hogy tagjai egy részét passzivitásra bírta, és így a felirati javaslat fogadtatott el. Újra felülkerekedett a bizalmatlanság, a helyzet fel nem ismerése, s az országgyűlést pár hó leforgása után feloszlatták, és a rövid, kis alkotmánynak nevezett időszakot újra követte az erőszak, ezúttal ugyan többé nem az abszolút uralom, hanem valamelyest enyhébb, az úgynevezett provizórium alakjában. Terényi Lajos az országgyűlés feloszlatása után, mint Zsilinszky Mihály már említett orosházi emlékbeszédében is mondotta róla: „mélyen és sötéten hallgatott magányában, várva a bizonyosnak hitt új fordulatot; sem ő, sem barátai nem hitték volna, hogy az 1861-i országgyűlésen való rövid szereplésével befejezte politikai pályáját, melyen kétségtelenül előkelő szerepre volt hivatva. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogyha Isten életének kedvez vala, alkotmányos életünknek egyik vezércsillaga leendett. Ezen állításra feljogosítanak [...] rövid életpályájának szép eredményei, de feljogosítanak különösen azon kiváló szellemi tulajdonok és jellemvonások, melyek őt a közönség kedvencévé tevék. Mint politikus, ifjú korától kezdve a szabadelvű demokratikus eszmék hirdetője és követője volt. Ezen eszmék rajongó szeretete azoknak ékes tolmácsává tevé őt. Az ékesen szólás mesterségének azt a módját, mellyel a fiatalságot és a néptömeget el lehet ragadni, senki sem ismerte jobban, mint Terényi Lajos. Bátor fellépése, mely a meggyőződés szilárdságát jelölé, megnyerte a közönséget. Délceg magatartása, elegáns külseje, férfiasan szép feje és hangja bizonyos tiszteletet parancsoltak. Eszméinek tisztasága, azoknak értelmes fejtegetése, az érzelemre hatni képes hasonlatok és képek ügyes alkalmazása mind összeműködtek arra, hogy a hallgatóság ne csak meggyőzöttnek, de egyúttal lelkesültnek érezze magát általa. Erről tanúbizonyságot tehet az orosházi nép is, amely úgyis mint szolgabíráját, úgyis mint országgyűlési képviselőjét nemegyszer megtapsolta és vállain meghordozta. És nem csupán a vidéki közönségre, de az ország legműveltebb közönségére is tudott hatni, amint azt az országgyűlésen tett felszólalásai mutatják. Míg gondolkozásában és érzelmeiben a legvalódibb demokrata állott előttünk, finom modorában és lovagias magaviseletében mindig az arisztokrata jellemvonását ragyogtatá. Egyfelől szülőföldjének bérces vidéke, s az ottani 1848 előtti középosztály ősi típusa, mely úgy a társadalom, mint a természet külső formájának egyenlőtlenségét tárta fel előtte, másfelől nevelőföldjének róna tája és a demokratikus élet egyenlősége akként tudták benne kifejleszteni a kétféle irány tulajdonait, hogy ő azokkal a legmagasabb és legalsóbb társadalmi körökben egyaránt hódítani tudott. Az előkelőség és népiesség ritkán vegyült egy férfiúban, oly érdekesen és teljesen, mintTerényiben. Igen, ő büszke volt, gőg nélkül; előkelő volt, hányavetiség nélkül; tekintélyes, a dicsőség hajhászata nélkül; né-