Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

De ez az egy esztendő felért egy egész élet gyötrelmével.Terényi lelkiállapotát, egyben vallásos lelkületét szépen jellemzi a következő ima, melyet bécsi börtönében írt: „Égnek és földnek Ura! Mindenség alkotója! Börtönöm mélyéből fohászkodom Feléd! Átlépve e sötét falak küszöbét, egyedül, elhagyatva éreztem magamat, de a hit világánál elismertem jelenlétedet, s visszavonom az átkot, mely sorsom ellen ajkaimon ült, és nem zúgolódom Ellened! Mint midőn az első ember a paradicsomból kiűzetett, mint midőn az ég felé terjeszkedő koronás csert a villám lesújtja, úgy hatott rám karodnak büntető ostora. Megismerteted vélem a szabadság élveit, meg a szerelem örömeit, s midőn boldogságomban ringottam, erőszakos kezek téptek ki családom édenéből, utánam bánat, előttem vész, de - én vétkem - tudom, hogy vétettem irányodban, tudom, hogy igazságtalan nem lehetsz, ismerem örök jóságodat, megnyugszom büntetésedben, s nem zúgolódom Ellened! Sötét éjszakán háborgó tengerre lökted életem hajóját, de iránytű gyanánt adtál csillagához borúban is hű hitet, és én ezáltal Hozzád ragaszkodva, bátran küzdök a hullámokkal, és nem zúgolódom Ellened! Rettenetes vagy ítéletedben, Uram! Egy intésedre megrendül a föld, utat tévesztenek az égitestek, tűz és víz pusztítva dühöng a földgolyón, s kétségbeesve jajveszékelnek a bűnösök, de egy perc alatt megzabolázod a vihart, parancsodra a háborgó természet megszelídül, tisztult levegő élteti zöld, virányos partokon a vándort, mennyed boltozatja mosolyogva tekint milliárd fényeivel reánk, minden vigaszt, reményt és boldogságot lehel, a sújtó igazságot az atya kegyelme váltja fel. Jó, véghetetlen jó vagy, Uram, s nem zúgolódom Ellened! Mondjátok, hogy a börtön ösvénye a másvilágnak, előcsarnoka a halálnak, küszöbje a sírnak, de én látom, hogy éppen ez óriási szerencsétlenségben vagy hozzám legközelebb, a hitetlen sem tagadhatja itt meg vigasztaló jelenlétedet, a sötétség ez oltáránál lángol legforróbban égi malasztod, a legvakmerőbb bűnös önkéntelen is feléd nyújtja kezeit, és Te nem tagadod meg kegyelmedet; csüggedjen a gyáva, én nem zúgolódom Ellened! Véghetetlen bölcsességedben életet, jóságodban boldogságot adál. Visszaéltem adományaiddal, megsértettelek elbizakodásommal, Uram, s büntetésed igazságos, de hiszem, hogy vezeklésemet meg fogod elégelni, visszaadsz hazámnak, vissza családomnak, s én nem zúgolódom Ellened! Ha pedig örök bölcsességed úgy hozza magával, hogy lelkem testi hüvelyét elhagyni lesz kénytelen, ments meg, Uram a gyáva haláltól, önts belém elégséges hitet, mely végperceimben támoszlopa legyen szívemnek, távoztasd tőlem a kétségbeesést, s engedd, hogy azon reménnyel múljak ki, miszerint életem e földről kiemelkedve örökkévalósággal olvadand össze, s túl a síron is Benned s Veled élve, soha okom nem lesz zúgolódni Ellened!"

2 2 Terényi imájának ismétlődő gondolata - „s én nem zúgolódom Ellened!" - Berzsenyi Életfilozófia c. versére utal. „Minden kornak van istene, / Nem zúgolódom ellene, / S kebelemben marasztom. " E sorokra fogsága idején Kossuth is többször hivatkozott. Vö.: Kossuth Lajos iratai 1837. május-1840. december. Szerk. Pajkossy Gábor. Bp., 1989.483., 504. p. (Kossuth Lajos Összes Munkái VII.)