Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

Nem lehet meghatottság nélkül olvasni egy fennkölt szellemű, nemes léleknek eme minden földi salaktól megtisztult gyönyörű fohászát. A börtönből kiszabadulva Terényi Lajos hazajött Gyulára, rajongással szeretett és őt is imádattal szerető családjához,* és annak körében élte gazdálkodással foglalkozva, elvonultan életét. De nemcsak gazdálkodással foglalkozott, hanem tanult, képezte magát. Mint mindmegannyi felvidéki dzsentri ifjú, már otthonában beszélt a magyaron kívül németül és több szláv nyelven, tökéletesen latinul, de ugyanúgy megtanult franciául és angolul is, úgyhogy a nyelvismeretet illetőleg páratlanul állt az egész vármegyében. Mondhatni, a kisujjában volt az egész corpus juris, de mint minden ízében liberálisan és demokratikusan gondolkodó ember, anélkül, hogy a magyar tradíciókhoz hűtlen lett volna, szakított az ósdi táblabírói felfogással, és úgy politikai, mint szociális és adminisztratív téren a haladó, modern irányzat lelkes híve, követője, sőt Békés vármegyében annak vezére lőn. Amikor 1860-ban az úgynevezett októberi diploma, bár egyáltalában nem kielégítőnek, de mégis kísérletnek tűnt az ország alkotmányának helyreállítására, Terényi is reménykedni kezdett. Otthagyta az eke szarvát, és amidőn 1860 végén Békés vármegye szervezése is megindult, Terényi üdvözölte a gyulai református templomban tartott vármegyei közgyűlésen a főispánná kinevezett báró Wénckheim Bélát, aki eme tisztet már 1848-ban is viselte. Gyula városa talán sohasem volt nagyobb lelkesedésnek színhelye, mint amikor összesereglett a vármegyének színe-java ama falak között, amelyek 1849 óta nem láttak alkotmányos tanácskozást. Szebbnél szebb beszédek hangzottak el, melyekben a múltak keservei mellett a jelennek nehéz küzdelmei és a jövőnek reményei és aggodalmai vegyesen nyertek sokszor erős színezetű kifejezést. Megható volt együtt látni a megye azon fiait, akik a hazáért küzdöttek, börtönt szenvedtek, és látni a választóközönség őszinte ragaszkodását, amellyel azokat, mintegy jutalmul, a vármegye tiszti állásaiba helyezte.Terényi Lajost,Trefort Ágostonnal, aki akkor csabacsüdi földbirtokos volt - sógora, Eötvös József báró halála után pedig kultuszminiszter lett - a közbizodalom egyhangúlag ültette az alispáni székbe, ugyanoda, honnan 1849-ben már egyszer menekülnie kellett. A vármegye kormányzatában azonban mind a kettő csak kevés ideig vehetett részt. Trefortot ugyanis Gyoma, Tèrényit pedig az orosházi kerület választotta meg nagy lelkesedéssel 1861 elején országgyűlési képviselővé. Ez az 1861. évi országgyűlés ugyan nagyon rövid ideig, csak hónapokig tartott, de soha, sem azelőtt, sem azóta nem hangzott el országgyűlésen annyi s oly magas színvonalon álló szónoklat, mint ez alkalomból. Valóságos élmény az 186l-es országgyűlés évkönyvét olvasni, és annak olvasása minden tankönyvet felülmúló teljes tudást nyújt Magyarország közjogáról, alkotmányáról és a szónoklás magas, mondhatnám utolérhetetlen, felülmúlhatatlan színvonaláról. Terényi Lajos, akit eddig csak egy vármegye avatott vezérévé, ezen az országgyűlésen működésével, előkelő szereplésével, ékesszólásával, országos hírnévre tőn szert. Tisza Kálmán mellett a Határozati Párt vezérévé nőtte ki magát. Az 1861. évi országgyűlésen tudvalevőleg az elvi kérdésekben teljes har-