Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

komiknak kölcsönadták a 60 koronákat, de legtöbbje elzárkózott ettől a jótéteménytől, nem is titkolva, arra számítanak, hogy a szegénység nem tudván a 60 koronát beszerezni, a parcellázás ilyetén terve meghiúsul, és a föld végre is az ő tulajdonukba jut. De a szegény emberek nagy része is, részint tudatlanságból, részint a beléjük nevelődött bizalmatlanságból nem lelkesedett a földhöz jutáson. Ezek sehogy sem tudták elképzelni és elhinni, hogy az „urak"-tól, bármily tetszetősen hangozzék is, valami jót lehetne remélni és elvárni. Ezeket, köztük még olyanokat is, akik rendelkeztek a 60 koronákkal, könnyű volt a gazdáknak lebeszélni, és a foldjegyzéstől visszatartani. Súlyos feltételnek tartották azt a kikötést is, hogy a földet, amely birtokukba jut - ha azt el akarják adni - csak nincsteleneknek, vagyis földnélkülieknek adhatják el, e célból az elidegenítési, egyben adósságcsinálási tilalom a telekkönyvben a város javára lesz bejegyezve. Mindazonáltal mégis 656 ember - valamennyi nincstelen és zsellér - jelentkezett a város pénztáránál, és fizette be a 60 koronát. Tehát 148-cal több ember, mint ahánynak parcella juthatott. Az ősbizalmatlanság ekkor újra megnyilatkozott. Rosszmájú emberek ugyanis azt hitették el velük, hogy ez a 148 ember azokból fog kikerülni, akik az „urak"-nak nem tetszenek. Az a bizottság azonban, amelyet a város e célból választott - tagjai között voltam magam is ezt a bizalmatlanságot is eloszlatta azzal, hogy a 656 jelentkező közül, az ő óhajuk és kijelölésük alapján tíztagú albizottságot választott, és ez a tíz ember a 656 közül, akiknek nevét urnába tették, 148-at kisorsolt, mint akik földhöz nem juthatnak. A sorsolást ez a tíz ember ejtette meg, a város befizetett 60 koronájukat nyomban vissza is térítette. A véletlen úgy hozta magával, hogy a 148 közé számos olyan került, akik az „urak" kedvenceinek számítottak. A sorsolás után a legrosszmájúbb, bizalmatlan embernek is be kellett ismernie, hogy a sorsolás igazságosnak bizonyult, és részrehajlásról, kedvezésről egyáltalán nem lehetett szó. A rosszmájúság azonban ezután is megnyilatkozott. Azt mondották, hogy a protekció mégis érvényesülni fog, éspedig úgy, hogy a kedvencek fognak a városhoz közelebb eső földekhez jutni olcsó áron, míg a nem kedvencek csak a laposabb és kevésbé értékes parcellákat fogják kapni. De ez a híresztelés is dugába dőlt. Kiadatott ugyanis az az utasítás a választott tíz bizalmi embernek, hogy az állami mérnök által díjtalanul kimért és egytől ötszáznyolcig zsindellyel megjelölt parcellákat, földről földre menőleg becsüljék meg, és állapítsák meg egyenként azok értékét. Anélkül azonban, hogy a bizottság tagjainak fogalma lenne arról, hogy bármelyik parcella kinek a birtokába fog jutni. Ez a becslés meg is ejtetett, mégpedig feltűnően kedvező eredménnyel. Nevezetesen, amikor az 508 parcella becsértékét összeadták, kitűnt, hogy 50 000 koronával nagyobb értéket hoztak ki, mint amennyire szükség volt. Meg kell ugyanis említenem, hogy csak annyi pénznek volt szabad befolyni, mint amennyi a vételár fedezésére szükséges. Sem kevesebbnek, sem többnek. Ezt a becslést azután közszemlére tették a városnál, és az 508 földjegyző jogosítva volt minden parcella becslését kifogásolni, akár úgy, hogy az magas, akár úgy, hogy alacsony. Nagyon sokan éltek is ezzel a jogosultsággal, és egyiknél leszállítandónak, a másiknál pedig felemelendőnek tartották a becsárat, úgyhogy az 50 000 koro-