Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Történetek, krónikák, legendák
na becslési többlet elenyésztessék. Megtörtént azután az az eset, hogy valaki felemelendőnek tartotta némely parcella árát, és éppen az jutott hozzá az ilyen földhöz, akinek felszólalására tényleg fel is emelték az értékét. Természetesen fogalma sem volt róla, hogy a felemelt árú föld éppen nékie fog jutni. Amikor azután a becslés, redukáltan, jogérvényessé vált, a rosszmájúaknak újra el kellett ismerni, hogy a becslés körül nem volt, és nem is lehetett részrehajlás, tehát az is igazságosan történt. 1908. november hó 17-én, szombati napon következett be és történt meg azután a honfoglalás, amely a városháza termében az én elnöklésem alatt, az érdekelt bizalmi férfiak részvételével zajlott le. Olyan ünnepélyesség, mondhatni áhítat mellett, amely feledhetetlen emléke marad mindazoknak, akik abban részt vettek. Az 508 földjegyző az utolsó szálig megjelent, éspedig túlnyomó részben nem a férfiak, hanem az asszonyok, mégpedig ünnepi ruhában, mintha templomba jöttek volna. Két urna volt felállítva, az egyikben el voltak helyezve külön-külön cédulán a földjegyzők nevei. A másik urnában egytől ötszáznyolcig a parcellaszámok. Mindegyik urna előtt a bizalmi férfiak által oda hozott egy-egy fiatal parasztleányka. Az egyik az urnába nyúlt, és kihúzott onnan egy nevet. Erre a név tulajdonosa, jobbadán az asszony, a másik urna elé lépett, ahonnan saját kezűleg kihúzott egy számot. Ez a szám jelezte, hogy hányadik számú parcella lesz az övék. Ez a kettős sorshúzás eltartott kora reggeltől a déli óráig, amikor is mind az 508 parcella eképpen gazdához jutott. A városházától csapatonként kivonultak az emberek és asszonyok a földhöz, megkeresték kihúzott parcellájuk számát, és mint a szemtanúk beszélték, a helyszínen drámai jelenetek zajlottak le. Azok a szegény emberek vagy asszonyok, akik legjobb esetben is csak a táblásgazdától bérelhették ki eddig drága pénzen azt a földet, amely most örök tulajdonukba jutott, és esztendőről esztendőre félniük kellett, hogy rájuk ígérnek, és elesnek tőle, letérdeltek a megjelölt földre, s megölelték és megcsókolták. Ki volt mondva és meg volt engedve, hogy akik elégületlenek a rájuk jutott parcellával, vagy azért, mert az drága, vagy azért, mert messze esik, jogosítva vannak azt kölcsönös beleegyezéssel, mással kicserélni. Azonban ezzel a joggal egyetlen egy sem élt. Hiszen ő maga húzta ki a számot, és mint az anya, ki gyermeket szült, és hiába kínálnának neki sokkal szebb, fejlettebb és erősebb gyermeket, mint az övé, a saját szülöttjéhez ragaszkodik, mert az előtte a legszebb, a legkedvesebb, úgy miszticizmusból magáénak tartotta meg, és ragaszkodott a sors által neki juttatott hanthoz, világért sem cserélve azt fel más földdel. Nagyon sajnáltam, hogy Tömörkény Istvánt, Szeged országos hírű népies íróját nem invitáltam meg erre a honfoglalásra, melynek leírása az ő avatott tollára lett volna méltó, s bizonyára országos szenzációt is keltett volna. így történt a gyulai honfoglalás, amely 300-on felüli házteleken - és az azokon épült házakon - kívül 508 embert juttatott saját földhöz, és kötötte le a hazai röghöz. A parcellákra is építettek azóta 100 házon felül. A vételárat utólagos részletekben évenként kétszer, június és december végén kellett a takarékpénztárnak befizetni. Hogy a befizetett összeg igen mérsékelt volt, legtöbb esetben kisebb az addig fizetett évi haszonbérnél, és hogy
