Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

évről három évre úgynevezett táblásgazdáknak adva ki haszonbérbe. Ezek a táblásgazdák azután nem maguk művelték a földet, hanem két-három holdas kis részletekben adták ki szegény embereknek, megfelelő haszonnal. És ha rossz termés volt, ami igen gyakran előfordult, a táblásgazdák a tulajdonos grófnő jó szívére, könyörületére apellálva, igen sokszor bérmérséklést, sőt teljes bérelengedést kértek, amit rendszerint meg is kaptak. Az egyik ilyen háromesztendős bérleti ciklus 1906 őszén járt le. A nemes grófnő a bérletből származó sok kellemetlenséget kikerülendő, elhatározta, hogy a földbirtokot eladja. Gyula városa ezt megelőzőleg pár esztendővel vásárolta meg gróf ^Xènckheim Axital örököseitől a benedeki, mintegy 5000 holdas birtokot. Megvásárolta, éspedig elsősorban azért, hogy a birtokon levő óriási legelőket megszerezze az állattenyésztés fokozása céljából. A Benedeken levő szántóföldet, ami az uradalomnak területileg egyharmad része alig volt, a gazdák között parcellázta el a város, éspedig nemcsak gyulai, hanem eleki gazdák is jutottak ilyen szántóföldekhez. Ez a földvétel és parcellázás óriási elégületlenséget keltett a szegény zsellérek körében, akik sok munkától és jövedelemtől estek el, amit addig az uradalomtól élveztek. Az új földesgazdák ugyanis a birtokukba jutott részeket jobbadán saját családjukbeliekkel művelték, így százon felüli mindenféle uradalmi cseléd vesztette el állását és kenyerét. A föld nélküli gyulai zsellérség körében nagy elkeseredést okozott az a kilátás, hogy a remetei föld is nagyobb gazdák birtokába és kezelésébe juthat, és így még azt a két-három kis hold bérletet is nélkülözni fogják, amit a táblásgazdák juttattak nékik. Aggodalmuk nem is volt alap nélküli, mert a nagyobb gazdák között meg is indult a mozgalom, hogy a föld a kezükbe jusson. Mint a Békés akkori szerkesztője, s egyben mint a város birtoknyilvántartója, tapasztalva a zsellérség fokozódó elkeseredését, érintkezésbe léptem a nemes grófnő megbízottjával, néhai Szekér Gyula uradalmi felügyelővel: arra kértem őt, hogy a nemes grófnő a föld eladásánál kösse ki feltételül, hogy az kizárólag a zsellérek tulajdonába jusson. Igaz, hogy a grófnő ezzel nagy anyagi áldozatot vállalt magára, mert a módosabb gazdák mintegy 200 000 koronával magasabb árat is adtak volna a remetei birtokért, amelyet a tulajdonosnő 1 080 000 koronáért ajánlott fel a városnak, ha a kikötött feltételt az elfogadja, s a földet 23 holdas parcellákban osztja ki a nincsteleneknek vagy a házas zselléreknek, éspedig utóbbiaknak is csak akkor, ha más földjük nincs. A föld holdankénti ára átlag 656 korona volt, tehát igen méltányos ár jött ki. 508 nincstelen és zsellércsalád juthatott tehát három-három hold földhöz. Ez ugyan csak 1524 holdnyi területet igényelt. Az ezen felüli földből a Körösön innen, a jobb oldalra eső, úgynevezett ökörjárási rész házhelyeknek lett kontemplálva. Tényleg ezen épült fel a mintegy háromszáz házhelyet magában foglaló és ma már teljesen felépült Máriafalva. Az út bal oldalán a református és görögkeleti egyházak kértek temetőhelyet, a városnak ugyancsak köztemetőre volt szüksége. Ugyanott húsz holdat rezerváltunk a kő út és a vasút között létesítendő mezőgazdasági gyár, a Körösön túl pedig, ugyancsak a kőút bal oldalán, 30 kisholdat a város által létesítendő, zöldségtelep céljára. Ezt a harminc holdat később a Szeretetház kapta, annak megszűnte után a gyógype-