Bielek Gábor - Jároli József: Keresztnévadási szokások a gyulai katolikusok körében a XVIII–XIX. században – Gyulai füzetek 13. (Gyula, 2004)

I. Keresztnévadási szokások a XVIII. században - 4. A gyulai keresztnévadás szakrális néprajzi gyökerei

A nagyváradi egyházmegye és benne a gyulai plébánia újjászervezése is a XVTIL századi barokk jámborság időszakára esett. E korszak jellemzésére számba kell vennünk mindazokat a hatásokat, amelyek a gyulai katolikus közösség hitéletének kialakításában szerepet játszottak. A tridenti zsinat (1545-1563) eredményezte egyházi megújulás eddig kevésbé ismert új szentek tiszteletét vezette be, felújítva a középkor századaiban ismert, később háttérbe szorult szentek kultuszát. A katolikus Habsburg-dinasztia által különös tiszteletben tartott szentek kultusza az uralkodóházhoz közelálló főnemesek révén került le a városok, a falvak népéhez, jelentkezve a névadási szokásokban is. Gyula birtokosa és főkegyura az osztrák ház által birtokadományokkal kitüntetett Harruckern család esetében is számolnunk kell ezzel. A dinasztia által tisztelt szentek nevei előbb az ő körükben, majd a birtokaikon élőknél is megjelentek. A főkegyúr az egyházközség anyagi támogatásával a városban élő nemeseket, polgárokat is inspirálta arra, hogy a különösen tisztelt szenteknek szobrot, oltárt állítsanak a városban, illetve a templomokban. A XVIII. század nyolcvanas éveiig - mint említettük - a világi papság mellett nem kis részt vállaltak a gyulai magyar és német katolikusság lelki gondozásában a ferences rend tagjai. A ferences pasztoráció továbbélése a hódoltsági gyakorlat maradványa, amely elsősorban a Mária tisztelet és a ferences szentek kultuszát honosította meg a gyulai katolikusság körében is. A dinasztikus jámborság szentjei mellett a városba költözött német-osztrák népesség eredeti kultúrköréből magával hozta mindazon szentek tiszteletét is, akiket korábbi lakhelyén ősei (és maga is) kiemelt tiszteletben részesítettek. A keresztnévanyag vizsgálata a németség körében mutat ki ilyen patrónusneveket nagyobb számban. Ugyanakkor az itt élő és az ideköltöző magyarság is rendelkezett tradicionális szakrális kultúrával, amelynek továbbélését a nagyszámú magyar keresztnévanyag mutatja. Mint már utaltunk rá, mind a magyar, mind a német etnikum körében ismert és tisztelt patrónusok a lakosság mindennapi életével, foglalkozásával vannak szoros kapcsolatban. A betegség, a tűzvész, a természeti csapások, járványok, az egyes mesterségek űzőit fenyegető veszélyek elhárításáért, a jó halál kegyelméért folyamodó egyházközségi közösség és egyes tagjai a patrónus tiszteletére szentelt oltár vagy szobor állításával, a szent ünnepén tartott szentmisével, körmenettel igyekeznek annak közbenjárását elnyerni. Egy-egy szent ünnepéhez félnépi, népi szentelmények, népszokások járultak, amelyek hosszú századokra tették ünnepélyessé, a hétköznapok szürke egyhangúságából kiemelkedővé a patrónus ünnepét. Nemcsak közösségek, hanem egyes személyek is a keresztségben nyert névvel egy-egy szent oltalma alá helyezik magukat, akit földi életükben védőszentjükként tisztelnek. A barokk katolikus restauráció újra életre keltette a nemzeti szentek tiszteletét, így mindenekelőtt Szent István királyét, akinek tiszteletét elősegítette, hogy 1771-ben Raguzából ünnepélyesen visszakerült Budára híres kézereklyéje, a Szent Jobb. A barokk vallásosság Magyarország török alóli felszabadulását