Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa

(„trimegiste") nevezi, ezzel Hermész Triszmegisztosz nevére utalva.

90 A neki tulajdonított írásokat ugyanis a humanisták a Bibliához hasonlóan régi, mélyértelmű és a keresztény vallással egyeztethető bölcsességnek tekintették. Mivel Jézusban Isten bölcsessége inkarnálódott (vö.: Mt 11,19 és Lk 7,34-35), és természetesen az úrvacsora jelentése által is, a borivás Jézus és a lélek egyesülését is jelenti. A korábban említett szilén-hasonlat után egy másikat is kifejt Rabelais a Gargantua előszavában, amikor olvasóit arra biztatja, hogy mélyebb értelmet keressenek művében. Úgy tegyenek, amiként a kutya a velőscsonttal: figyelmes olvasással és gyakori elmélkedéssel törjék fel a csontot és szívják ki a velőt, vagyis a „szubsztanciális" velejét (lényegét) a „bő zsírú", azaz legjava (igen értékes), szép könyveknek („ces beaulx livres de haulte gresse").

91 Miközben az allegorikus értelmezés közhelyét (más a külső héj, a kéreg és a belső, a fa bele) variálja, alkotásmódját is jól illusztrálja ez a példa: a szavak minden konnotációjára, szó szerinti és átvitt értelmű jelentésére egyaránt tekintettel kell lenni.

92 így pl. a „graisse" szó jelentése zsír, háj és a legjava, színe-java valaminek. Természetesen a betűtől a mélyebb lelki értelemhez kell eljutni, de Rabelais nem adja az olvasó kezébe a megfejtést, bár több forrást is említ, éppen a legfontosabbakról hallgat. Rabelais kedvenc auktora, Lukianosz egy helyen azt fejtegeti, hogy művei két összetevője a komédia és a komoly, a legszentebb dolgokat ápoló, a dolgok természetéről és az erényről filozofáló dialógus, így félő: abban tűnik hasonlónak Prométheuszhoz, hogy valójában becsapja a hallgatókat, s mintegy hájjal letakart csontot ad nekik, komikus nevetést csempészve a szent, filozofikus komolyságba.

93 Ez Rabelais eljárásának is pontos megfogalmazása. Lukianosz szövege mellett a bő zsírú, vagyis legjava könyvek és a velő emlegetése a végső idők lakomájának bibliai leírását is felidézi: „Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős [azaz: legjava] falatokból, letisztult újborokból." (íz 25,6) E két fontos jelentésrétegen túl természetesen továbbiakat is lehetne keresni. Hogy az evés-ivás, lakomázás jelképes és nem valami tényleges dőzsölésként, testi élvezetként értendő, azt jelzi a humanisták és reformátorok szemében abszolút tekintélynek számító Pál apostol mondata: „Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm..." (Róm 14,17-18) Ez utóbbi pedig éppenséggel a részegséghez hasonlatos. (Vö.: Apcsel 2,13) Miután Bahtyin a betű szerinti értelemtől nem jut el a mélyebb értelemig, s onnan vissza ismét a betű szerinti jelentéshez, Rabelais regényét teljesen félreértelmezi. Lucien Febvre-nek felrója, hogy nem hallja Rabelais kacagását,

94 ő viszont a tudós humanistát nem értette meg. Febvre mintaszerű mentalitástörténeti monográfiájára alapozva lehetett volna továbbgondolni, hogy mi a szerepe az erasmiánus Rabelais-nál a komikumnak, és mit merített valójában a népi kultúrából, hiszen a szatíra, a paródia, a fordított világ és a megfordítások 278