Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében

tak egymástól;, s elnézték, hogy egyesek fegyvereiket elajándékozzák gyulai ismerőseiknek, így Knézich kardja markolatát letörve Czégényi Istvánnak, s mások is szíves házigazdáiknak adták kardjaikat emlékül. (...) A halomba rakott fegyverek a kastély egy szobájába - mely ma a számtartói iroda - hordattak össze, s csaknem a mennyezetig ért a fegyverhalom, mint a kastélyfelügyelő mondja, s nem nagy gonddal őrizték, mert volt alkalma a kastély cselédségének egy-két kardot s pisztolyt az ablakon át kiszedni. Ekkor már a honvédtisztek nagy része átlátta, hogy szomorú sors vár reájuk. Az osztrák katonák minden mozdulataikat figyelemmel kísérték, sőt azon tiszteket, kik nem az oroszok felügyelete alatt állottak, hanem véletlenül vagy az orosz pártfogást keresve jöttek Gyulára, el is fogatták. (...) Ami az osztrákok Gyulára jövetele után szomorú sejtelem volt, augusztus 23-án bekövetkezett. A magyar tábornokok s tisztek átadattak az osztrákoknak. S milyen lealázó, milyen gyűlöletteljes volt az osztrákoknak ezutáni bánásmódja. Levettették a fényes egyenruhákat, sokan gyulai ismerőseiktől, szállásadóiktól kaptak ruhát, s akiknek nem volt módjukban polgári ruhát szerezni, letépették a zsinórzatot, s még azt is elszedték tőlük, nehogy még felhasználhassák valaha."

36 Kóhn Dávid is emlékezések alapján rögzítette a történteket: „Másnap, augusztus 22-én [valójában 23-án], kora hajnali órákban megnyílt a várkert kapuja és a szegény honvédtisztek, akiknek túlnyomó része az egész éjszakát átvirrasztotta, bevonultak a kertbe, és a velük betóduló házigazdáikkal teljesen betöltötték az óvár és a kastélyhomlokzat között fekvő, akkor még befásítva nem volt teljesen üres, tágas teret. Osztrák katonákat a várkert kapuja előtt őrködő oroszok egyet sem engedtek be, rajtuk kívül mindenkit. A honvédtisztek valamennyié tábornokai köré csoportosult. Reggel hat óra körül megkezdődött a lefegyverzés szomorú aktusa. Ez pedig úgy történt, hogy orosz törzstisztek jelentek meg mindegyik honvédtiszti csapat előtt s szalutáltak a csoport élén álló tábornoknak, és kérték előbb az ő, majd tisztjei kardját és pisztolyait. Az így lecsatolt kardokat és egyéb fegyvereket azután a tér közepén halmozták fel. Knézich tábornok tisztjei élén a kastély oldalszárnyán levő pinceajtó mellett volt. A pinceajtó s köztük azonban egy szekér állott, azon egy borral telt nagy hordó, melyet a picébe kellett volna legurítani, de ezt a fegyverletétel utánig elhalasztották. Amikor egy orosz őrnagy Knézich elé lépett és előtte szalutálva kérte kardját, a tábornok a kard végét fogva, a markolatot a kocsikerék elé tette s odaszólt a kocsisnak: indíts. A kocsis elértette a tábornok szándékát és megindította a lovakat, úgyhogy a szekér kereke a markolatot letörte, s ekkor Knézich a markolat nélkül maradt kardhüvelyt és benne levő pengét adta az orosz őrnagynak, aki pár pillanatig tétovázva ránézett, de azután a megcsonkult kardot a szekér elé dobta. (...) Knézich házigazdája, Czégényi István, aki szemtanúja volt a jelenetnek, felszedte a markolat nélküli kardot, hazavitte házába, hol a hatvanas évek elejéig rejtve tartván, átadta azt id. Mogyoróssy Jánosnak, aki a gyulai múzeumot kezdte akkoriban alapozni."

37 320