Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében
Ezután elég különösnek hat, hogy Degré szerint - Beniczkyvel és Kóhnnal ellentétben - a honvédtisztek nem a kora reggeli órákban, hanem délután tették le fegyvereiket. 38 Vagy emlékezete téved, vagy arról van szó, hogy egyes alakulatok a nap folyamán, későbbi időpontban érkeztek Gyulára (Montenuovo is utal erre jelentésében) és tették le a fegyvert.Láthatjuk, hogy Kóhn, Oláh és Rüdiger segédtisztjének elbeszélése kiegészíti egymást. Augusztus 23-án a kastély és a vár közötti téren ment végbe a honvéd tábornokok és mintegy kétezer honvédtiszt lefegyverzése. Oláh és Rüdiger segédtisztje egyaránt említi, hogy a téren lerakott fegyvereket a kastély egyik helyiségébe hordták, hajigálták be, ahol egy osztrák tiszt végezte a fegyverek átvételét. Haynau ugyanis igyekezett a leghatározottabban keresztülvinni, hogy minden fegyver, hadianyag és felszerelés az osztrák kincstárat illeti, s az oroszok nem tarthatnak igényt rá. Tanulmányunk végére hagytuk a legfontosabb forrásokat, az orosz és osztrák katonai jelentéseket. A világosi fegyverletételután mindjárt megindult az üzenetváltás az orosz és az osztrák hadvezetés között a foglyok átadásáról. Paszkevics megpróbált amnesztiát elérni a fegyverüket az oroszok előtt önként letevő tisztek számára, azonban hamarosan be kellett látnia, hogy fáradozása hiábavaló. Végül augusztus 19-én értesítette Haynaut arról, hogy utasította Rüdiger tábornokot a foglyok, a fegyverek és a hadianyag átadására. 39 Rüdiger augusztus 20-án, Simándról kelt levelében közölte Haynauval, hogy minden szükséges intézkedést megtett Paszkevics parancsának végrehajtására. Mivel a foglyok száma tekintélyes, Haynau küldjön kíséretükre egy tábornok parancsnoksága alatt megfelelő létszámú alakulatot. Amint korábban már idéztük, ekkor adott tájékoztatást a foglyok hollétéről is: a sarkadi tábort a kolera miatt Gyulára tette át, az aradi helyőrség pedig a Kötegyán alatti táborban van. Augusztus 21-én pedig Haynau jelentette Rüdigernek, hogy aznap elküld három zászlóaljat és négy lovasszázadot gróf Montenuovo tábornok parancsnoksága alatt, akit báró Reischach tábornokkal együtt azzal bízott meg, hogy foganatosítsa a foglyok és a hadianyag átvételét Gyulán, ahová e különítménynek holnap kell megérkeznie. Emellett kérte, hogy az átvétel céljából szállítsák át Gyulára az aradi helyőrségből származó foglyokat is. 40 A gyulai fegyverletétel szempontjából kiemelkedő forrásértékű Montenuovo jelentése, amelyet már Gyuláról, augusztus 23-án délután 3/4 2 órakor írt Haynaunak: „A kapott magas parancs értelmében tegnap este bevonultam ide a dandárral, és a helység alatt táborba szálltam. A magyar hadifoglyokat ma még nem vehettem át, mert az aradi helyőrség és a Görgey-féle hadtest több más alakulata még nem érkezett ide, és a szükséges átadási okmányok sem voltak még készen; báró Reischach vezérőrnagy úr is (aki csak most érkezett meg) Nagyváradon tartózkodott. Bevonulásunkkor még fegyvert viselt valamennyi felkelő tiszt, akiknek a száma több mint kétezerre rúg, de pontosan még nem volt megállapítható - csak sürgős figyelmeztetésemre történt meg a lefegyverzésük az oroszok által. Valamennyi kard és magánfegyver átadását kö321