Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Hol volt „Julamonustra” és Vata földvára? A középkori Gyula kezdetei

zolódnij amelyre két tájegység, az alföldi síkság és az Erdély felé húzódó dombos-hegyes vidék találkozása kínált lehetőséget. A sík vidéki téli szállásokról a tavaszi áradások előtt, amelyek mocsárvilággá változtatták a vidék jelentős részét, a Körösök és a Berettyó mentén haladva felhúzódtak a domb- és hegyvidék völgyeinek legelőire, s e nyári szálláshelyekről az ősz beálltával tértek vissza az Alföldre. A Tiszántúlon kívül a természeti feltételek még leginkább a Tiszától északra fekvő területeken és különösen a Kisalföldön kedvezhettek az ilyen jellegű nomadizálásnak. Mivel a földrajzi adottságok eltérőek voltak a Kárpátmedence egyes vidékein és a népesség etnikailag sem volt homogén, a gazdálkodásnak és magának a nomadizálásnak is többféle rendszere létezhetett egyidejűleg, így pl. a Duna-Tisza közén is másféle nomadizálásra nyílhatott lehetőség.^" Talán nem véletlen, hogy Győrffy éppen a Kisalföldről veszi egyik jellemző példáját: Huba vezér és utóda, az 1000 körül élt Szemere a helynevek szerint nem csupán Komárom megye északkeleti szögletében rendelkezett szállásokkal, hanem a Repce és a Marcal mellett is. Ez a több megyére kiterjedő szállásterület valószínűvé teszi, hogy törzsfő családjáról van szó, amely egy időben ura volt a Kisalföld nemzetségeinek.®^ A folyók menti téli-nyári szállásváltás hosszát is jellemzőnek tartja Győrffy. A fejedelmek és törzsfők ingamozgásának útja hosszabb (150-300 km), a hercegeké és a nemzetségfőké rövidebb (50-100 km) volt.®^ A több megyére kiterjedő szállásterület és a szállás váltás útvonalának hossza alapján törzsfőtől leszármazónak tekinti a Szemere nemzetséget és a korábban említett Bár-Kalán nemzetséget is. Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a Csolt nemzetség szállásterülete szintén több megyére terjedt ki, s a békési és krasznai szállásterületek között mintegy 150-200 km hosszúságú ingamozgást végeztek nomadizálva, ebben az esetben Győrffy mégsem vonja le a saját kritériumaiból folyó következtetést: törzsfőtől származó nemzetségről van szó. Kristó Gyula már rég felhívta a figyelmet arra, hogy \kta territóriuma nemcsak egy megyére terjedt ki, keleten Gyula, délen Ajtony dominiumával érintkezett, és nem kizárható, hogy\kta és fia János törzsi vezetők voltak. Utóbb már határozottan arra az álláspontra jutott, hogy Vata törzsfő volt, és egy nomád törzsi állam élén állt.®^ Győrffy kritériumait azonban, amelyek könnyen megkülönböztethetővé tennék a törzsfőket a nemzetségfőktől, saját eredményei megkérdőjelezik. Történeti földrajzából az derül ki, hogy egyrészt több nemzetség is köthető egy-egy megyéhez (pl. Komárom megyéhez a Koppan vagy Katapán nemzetség is), másrészt a nemzetségek feltételezett téh és nyári szállásai gyakran nem egy megyében feküdtek, nomadizálásuk során átlépték a megyehatárokat. Győrffy még mindig régi elméletéhez ragaszkodik, amikor azt írja, hogy az Alföld-széli megyék azért alakultak úgy, hogy fele részben az Alföldön, fele részben a hegyek között terültek el, mert így a téli és nyári szálláshelyet magukba foglalhatták. A vármegyék azonban aligha a régi nemzetségi-tör30