Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa

Fischpredigt"), amelyet először 1805-1808-ban „A fiú csodakürtje" című gyűjteményben adtak ki.

61 (Gustav Mahler is feldolgozta hasonló című zeneművében.) E változatban a halak lelkesen hallgatják a prédikációt, de amikor véget ér, nem változnak semmit, ugyanolyan bűnösök maradnak, mint előtte. Parodisztikus parabola ez az emberi természet javíthatatlan voltáról. A halak között ott vannak a pontyok és a „Stockfisch"-ek is, az utóbbiak a dal szerint a mindig böjtölő fantaszták, álmodozók. („Auch jene Phantasten, / So immer beim Fasten, / Die Stockfisch ich meine...") Ennélfogva a szerzeteseket ők jelképezhetik, és különösen a más életről álmodozó, magát rossz szerzetesnek tartó Antonius atyát. A „ponty a madárházban" képe pedig Antonius atya szorult helyzetét fejezi ki, amelybe a színdarab írásának nehéz feladata miatt került. A pontyra a madárházban vagy (e jelképet lefordítva) a kolostorban az vár, hogy megeszik. Pontosan ellentéte ez a kép annak a megállapításnak, hogy Antonius atya a ragadozó madár a többi madár között. Antonius atya szimbólumrendszere mögött egy, először Freud által leírt pszichés mechanizmus, az elfojtás húzódik meg.

62 Forrása Antonius atyának a szerzetességgel, a kolostori élettel kapcsolatos konfliktusos viszonya volt. Úgy látta, hogy Harruckern révén lehetősége nyílik arra, hogy egy egészen más életet élhessen, s ez iránti vágyakozása szembekerült a szerzetesi élet hétköznapi valóságával. A szerzetességgel szembeni ambivalens viszonyában (azonosulás és tagadás egyszerre) a túlsúlyra jutó tagadás, elutasítás nyílt formában nem fejeződhetett ki. Ezzel kapcsolatos vágyairól igyekezett megfeledkezni, a tudattalanba száműzve azokat. A tartósuló konfliktushelyzet következtében azonban olyan tudati folyamatok indulnak be, amelyek mechanizmusát az egyén nem képes tudatosítani, így kontrolljára, befolyásolására sincs lehetősége. A látszólag sikeresen elfojtott törekvés ugyanis tovább él a tudattalanban, és „táplálékot" keres magának, amelyet valamilyen szimbolikus helyettesítőben találhat meg. Antonius atya esetében a szerzetességgel szembeni ambivalens érzelmek az állatokra, illetve különösen - a szimbólum és jelöltje között a ferences hagyományban már amúgy is kínált kapcsolat eredményeként - a madarakra helyeződtek át. A szimbolikus helyettesítővel szembeni ambivalens viszonyulásban az ellenséges érzelmek, az agresszivitás jut túlsúlyra. Az elfojtott törekvés szimbolikus kielégítése nem hoz megoldást az egyén számára, ugyanis a felettes-én szigora arról nevezetes, hogy a kifelé irányított agressziót az én felé fordítja, hogy jobban bünteti az elfojtottat, mint a tudatost.

03 Ezt jól illusztrálja a „ponty a madárházban" képe: a szárazra vetett, tehetetlenül vergődő hal a madárházba bezárva ki van szolgáltatva a madaraknak, így tehát olyan önbüntető szimbólumról van szó, amelyet Antonius atya felettes-énje hozott létre, s bűntudata fejeződik ki benne. Ugyanezt tükrözi emlékiratában két történet, amelyekben a fordított világ egyik toposza bukkan fel: a gyenge, ártalmatlan állatok győzelme és bosszúja az őket üldöző, pusztító vadásszal szemben. Az egyik történet szerint a fészküket védő hollók támadják meg, és akarják szőröstül-bőröstül bekapni ellenségüket, a madarászó Antonius 292