Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A fordított világ mentális sémája és Antonius atya fordított világa

lönbözhetetlen csontvázait szemlélve ezt mondja: „ahogy elnéztem őket, képzeletemben hatalmas karneválként jelent meg az emberi élet, ahol mindent a \&ksors irányít és rendez, sőt ő osztja szét a különféle tarka-barka jelmezeket is a felvonulóknak..."

73 Tehát a világ karneváli szemlélete is az antikvitás öröksége. A „theatrum mundi" fordított világát két nézőpontból lehet szemlélni. (Nemhiába volt a perspektivikus ábrázolás a reneszánsz művészet egyik alapvető problémája és vívmánya.) Az emberi balgaságon síró Hérakleitosz szemszögéből nézve a világ és az emberi élet tragédia, a mindig nevető, csúfondáros Démokritoszszal szemlélve viszont komédia, farsangi játék.

74 A bolond, balga fordított világon, annak komikus oldalain jót lehetett mulatni, de ugyanakkor tudták, hogy a bolondok hajója végső soron az örök halál, a pokol felé halad. A világ e kettős szemlélete visszavezet a hermeneutikához: a nevető, felszíni jelentésréteg mögött ezért is kell mélyebb, komoly értelmet keresni.

75 Rabelais természetesen ezt a toposzt is kiforgatja. Janotus Fringiatus teológus ostoba szónoklatát hallgatva Gargantua társai olyan kacagásban törtek ki, hogy még Janotus mester is elnevette magát, és versenyt nevettek, míg agyvelejük erős rázkódás a folytán könny szökött a szemükbe. így egyszerre szemléltették a Hérakleitoszként síró Démokritoszt és a Démokritoszként nevető Hérakleitoszt („Democrite Heraclitizant, et Heraclyte Democritizant").

76 A „theatrum mundi" vagy a karnevál tehát a fordított világ emblematikus megjelenítése volt. Wdter S. Gibson úgy véli, hogy a „Flamand közmondások" című festménye alapján Bruegelben is Démokritosz követőjét láthatjuk,

77 de már Karel van Mander megállapította, hogy Bruegelnek kevés képe van, amelyet a néző komolyan, nevetés nélkül képes szemlélni. Komoly témájú alkotásaiban mókás részletek tűnnek fel, a furcsa, tréfás jelenetekben pedig mélyebb értelem rejlik.

78 Bruegel egyszerre „bootigh", azaz vidám, tréfás és „gheestig", gondolatgazdag, szellemes, rafinált.

79 Barátja, Abraham Ortelius geográfus is méltán írta róla: „Amint Plinius mondja Apellészről, sok mindent megfestett, amit egyáltalán nem lehet megfesteni. A mi Bruegelünk összes műve mindig gondolat inkább, mint tiszta festészet."

80 Több alkotása felülről, madártávlatból szemlélve ábrázolja az emberi élet balgaságainak egész panorámáját. Gibson szerint a fordított világot ilyen módon bemutató három ismert festményét („Flamand közmondások", „Gyermekjátékok", „Farsang és Böjt harca") a theatrum mundi filozófiai attitűdje kapcsolja össze, azonban e toposz legszemléletesebb interpretációja „A halál diadala" című, Bosch hatását mutató, komor hangulatú festmény.

81 "Valóban, a fordított világot múlékonysága, állhatatlansaga miatt egyrészt a hiábavalóság, a „vanitas" jellemzi (lásd „Gyermekjátékok"), másrészt mindaz, ami hozzá kötődik, a mindent elpusztító halál, illetve Kronosz (a megszemélyesített idő, az emberi élet véges ideje) uralma alatt áll. (Lásd „Az idő diadala" című metszetet!)

82 Bruegel festményén a halál félelmetes hadserege végső győzelmet aratva söpri el a lakomázó asztalt, véget vet a játéknak, zenének, a szerelem földi örömeinek. Ha ez így van, miért hívja fel olvasóit 276