Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

Absolutismus. (In: Geist und Gestalt des frühmodernen Staates. Berlin, 1969.179-197.) Oestreich szerint a „Sozialdisziplinierung" alapvető folyamat az abszolutizmus korában, sőt a politikai-igazgatási változásnál jelentősebb a szellemi-erkölcsi és pszichológiai struktúraváltozás. Richard van Dülmen: Formierung der europäischen Gesellschaft in der frühen Neuzeit - Geschichte und Gesellschaft. 1981.1. 5-41., Robert Mandrou: L'Europe „absolutiste". Raison et raison d'Etat, 1649-1775. Fayard, 1977. 144 A katolikus és a protestáns egyházak egyaránt elítélték és megpróbálták felszámolni a népi mágikus eljárásokat, szokásokat, a protestánsok azonban a katolikus egyházban élő pogány maradványokat, az egyházi mágiát is elvetették. Vö.: Keith Thomas: Religion and the decline of magic. London, 1988. 58-89., 301-332., Makkai László: A középkori magyar hitvilág problematikájához -Ethnographia. 1983. 1. 106-116. Békés megyében Tessedik Szarvasi nevezetességeké, krónikája rögzíti az egyházi és állami szabályozás egyes intézkedéseit. Tessedik már a felvilágosodás szellemében tartott megszüntetendőnek bizonyos haszontalannak, értelmetlennek, sőt károsnak ítélt szokásokat, népi ünnepeket. Vö.:Tátrai Zsuzsanna: Adalékok a népszokások történetéhez a 18. századból. (Az evangélikus egyház és a népszokások kapcsolatához) (In: Folklórműveltség a 18. századi Magyarországon. Népi kultúra - népi társadalom. XVIII. köt. Bp. 1995. 237-253.) 145 K. Thomas: i. m. 74., 81-82., R. Mandrou: Des humanistes aux hommes de science. Seuil, 1973.126-127., Peter Bürke: A populáris kultúra a történettudomány és az etnológia mezsgyéjén - Ethnographia. 1984. 3. 362-373., DömötörTekla: Naptári ünnepek - népi színjátszás. Bp. 1979. 36-44. Bahtyin egyenesen az ünnepi élet államositásáról ír, a hivatalos ünnepek (világi vagy egyházi) pedig a fennálló rendet szentesítették és erősítették meg. (i. m. 15. és 46.) Legalábbis részben - Victor Turner kategóriájával élve - a társadalmi struktúra elveivel ellentétes „antistruktúrák" és „communitas"-elvek (pl. olyan szokások, ünnepek, amelyek visszájára fordítják a hétköznapi értékrendet, profanizálják a szent dolgokat, státusszerepcserékre adnak alkalmat, valamilyen módon kizökkentenek a megszokott életvitelből) fölszámolásának, „szabályozásának" folyamatáról van szó. (Vö.: Klaniczay G: A karnevál szelleme -Világosság. 1983/11. 664-674.) Ezek nemcsak szimbolikus kárpótlást adtak az alávetett társadalmi rétegeknek és segítettek a struktúrán belüli konfliktusok rendezéséhez, hanem általában is gondolati és magatartási mintáit kínálták az adott struktúra tagadásának, valóságos fölborításának (tehát nem csupán ideiglenes ünnepi fölfüggesztésének), fölmutatva a társadalmi rend viszonylagosságát, egy más alternatíva lehetőségét. 146 Legelőször a társadalom felső szintjein. (Vö.: Norbert Elias: Über den Prozeß der Zivilisation. I—II. Bern, München. 1969.) Ugyanakkor nem osztjuk teljesen Elias felfogását, mivel Freudot követve lényegében eleve adottnak és állandónak tekintett „ösztönenergiák" feltételezését foglalja magában gondolatmenete. Szerinte ugyanis a civilizációs folyamat előrehaladtával az indulatok stabilabb, állandóbb külső kontrolljának és önkontrolljának kialakulásával belülre, az egyéni tudatba helyeződik és ott küzd a továbbiakban a korábban az interperszonális kapcsolatrendszerben közvetlenül kifejezésre jutó szenvedélyek és feszültségek egy része. A felettes-én így kiépülő, az indulatokat a társadalmi építmények megfelelően szabályozó, átalakító vagy elnyomó rendszerével fokozottan ütköznek az egyén ösztönös törekvései, vágyai. Amennyiben igaz Elias állítása, hogy a személyiségstruktúra változásai összefüggésben állnak a társadalmi struktúrák hosszú időtartamú változásaival, akkor ezek a változások a személyiségstruktúra egészét érintik, tudatost és „ösztönöst" egyaránt. 147 A XVI-XVIII. században pl. a plébániák számának növekedése (és megváltozó, hatékonyabbá váló működésük), az alapfokú iskolázás (az iskolahálózat sűrűsödik) és az írni-olvasni tudás terjedése járult hozzá ehhez. Chaunu becslése szerint Európában a XVI. század elején 100 fő közül 10, a XVIII. század végén már 100-ból 50 tudott olvasni (i. m. 167.). Az előrelépés e területeken a XVIII. századi Magyarországon is tapasztalható. Vö.: Hermann E.: i. m. 311., 313— 314., Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. 1983. 26-27., 58. és 248