Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

alárendelődő és ellenőrzés alá kerülő) katolikus egyház beilleszkedett a rendi társadalom struktúráiba, igazolta és szentesítette a földi berendezkedést, annál is inkább átvehette a világ, illetve a világi uralkodó elit igényeit. Betagolódása és alkalmazkodása hozzájárult az előrehaladó elvilágiasodáshoz, miközben a barokk vallásos világkép pátosza és a régi gondolati formák lassan elkoptak, erejüket vesztették. A fokozatos struktúramódosulások az egyházon belül elsősorban a szerzetesrendek helyzetében hoztak változást.

156 A XVIII. századi lassú növekedés és ezzel a földi élet kínálta új lehetőségek, a kibontakozó elvilágiasodás új összefüggésbe állította a szerzetesi aszketizmust, világtagadást, vagy akár az alamizsnára szoruló szegénységet, elősegítve azt, hogy a szerzetesi élet hagyományos értékei lassan veszítsenek vonzásukból és a szerzetesi közösségek által birtokolt szimbolikus előnyök értéke relatíve csökkenjék, az „élcsapattudat" megrendüljön, pedig elsősorban ezek nyújtottak kompenzációt a lényege szerint az elfojtáson alapuló életvitel vállalásáért. Hermann Egyed a magyarországi szerzetesrendek történetében a XVIII. századot a középkorihoz hasonló virágkornak tekinti,

157 pedig éppen ez a század hoz a szerzetesség szempontjából kedvezőtlen fordulatot. Nagyjából a század első fele valóban a katolikus egyházszervezet újjáépülésének és expanziójának időszaka, ezen belül a régi és az újabb keletű szerzetesrendek térnyeréséé is. A század közepére azonban lezárul ez a visszahódító periódus, az expanzió lassan eléri határait. Ezt jelzik az egyes súrlódások, ütközések a szerzetesek és a püspöki egyházszervezet között, a paphiány mérséklődésével a szerzetesrendek pasztorációját is korlátozzák.

158 Vanyó Tihamér kimutatta tanulmányában, hogy a század 60-as évein túl már a belső bomlás szaporodó jegyei figyelhetők meg, elkövetkezik a szerzetesi életforma válsága.

159 A szerzetesség társadalmi presztízsét egy újabb, nagyon jelentős tényező csökkenti. A felvilágosult abszolutista állam ugyanis ekkor már nemcsak a szerzetesrendeket betagoló, szabályozó intézkedéseket hoz, hanem kezdi fokozatosan korlátozni és visszaszorítani őket, hagyományos társadalmi szerepüket és funkcióikat a ráció és a hasznosság szempontjából megkérdőjelezve. Az arisztokrácia és már a középnemesség körében is elterjedő új életstílus behatol a kolostorokba is. Számolni kell már a felvilágosodás hatásaival is. A belső fegyelem fellazul, a tekintélyelvűségen, a hierarchikus kapcsolatrendszeren törések támadnak. Sokat veszít egyszerű őszinteségéből a közös élet. Meghasonlott, kettős életű szerzetesek tűnnek föl, akik sokszor rendjükkel, vallásukkal is szakítva próbálják megtalálni helyüket a világi életben.

160 Úgy véljük, Antonius atya különös esete a Vmyó által föltárt folyamat kezdetét jelzi. Neki már az 1740-50-es években volt alkalma találkoznia az arisztokrata élettel és az említett új életstílus jelenségeivel. O még olyan konfliktushelyzetbe került, amelyet nem volt képes tudatosítani és intellektuálisan földolgozni, mivel valóságos választási lehetősége sem volt a két életforma között, valamint az önigazolás megfelelő tudati eszközeivel sem rendelkezett. Lényegé222