Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

túra, ízlés, stílus lassan meginduló bomlása és a rokokó jelentkezése. Ugyanakkor az anekdota a változás, az átmenet kifejeződésének is tekinthető. Mint azt Gyenis Vilmos kifejti, a XVIII. század emlékírásának keretét fokozatosan betöltötték az epizódszerű, rövid kis történetek, de már nem annyira mint betétek vagy kitérők, hanem mint egymás után fölsorakozó anekdota egységek. Ez utóbbiak a folyamat végén mint az emlékiratokból kinövő kisepika önálló műformái jelentkeztek. Végül Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusával jelenik meg nálunk a különállóan művelt, eredeti anekdota gyűjteménye.

34 a) Az asztali mulattató Antonius atya rendelkezett az élvezetes szóbeli előadás, az érdekfeszítő mesélés képességével. Harruckern kegyének elnyerését is ennek köszönhette: az első ízben Gyulán tartózkodó fiatal szerzetes az itt átélt megpróbáltatásokat, kellemetlenségeket már kellő öniróniával, az uraság asztalánál nagy derültséget keltve adta elő. Hányattatásai történetének írásbeli megformálását tehát megelőzte a szóbeli előadás, amelynek kommunikációs aktusában a figyelem fölkeltése és a hallgatóság tetszésének elnyerése érdekében már szükség van bizonyos hatás effektus okra, nyelvi kifejező eszközök igénybevételére, illetve a szöveg megfelelő fölépítésére. Hueber kéziratának néhány történetéről tudjuk és többről föltételezhetjük, hogy élőszóban is elhangzott. Az egyik szerencsésen végződött úti kalandot (kocsijuk árokba borult) megérkezve az úticélhoz rögtön mulatságos sztoriként tálalja.

35 A franciskánusjelölt történetét Aradon hallgatja meg, valószínűleg följegyzi magának, és a következő évben Gyulán elmeséli Harruckernnek. Mivel ez oly igen csodálatos história volt, méltónak találta arra, hogy fölvegye emlékiratába.

36 Hueber képességei és a Harruckernek igényei szerencsésen találkoztak. A bárócsaládnál Hueber egyik feladata éppen az lett, hogy az uraság asztalánál vagy a nap egyéb óráiban szórakoztató históriákat meséljen.

37 Ez a közönség arra késztette, hogy történeteket gyűjtsön, jegyezzen föl, és amit látott, megélt, azt hallgatói ízlésének megfelelő anekdotaszerű történetté alakítsa. A szóbeli előadás sikere pedig ösztönzést adhatott arra, hogy a történeteket írásban rögzítse. Ezt megtehette a kolostorban, ahol ámuló szerzetestársainak tarthatott beszámolót a főúri élet színes eseményeiről. Igaz, erről nem ír, de egy ízben le is rajzolja számukra a „History"-t (históriát), vagyis azt a ritkán látható eseményt, hogy egy lovagló hölgyet (Jozefa) láthatott.

38 írásműve közönsége, a „kegyes olvasó", akire legalábbis már 1756-ban gondolt, akinek röviden foglalta össze ausztriai utazása eseményeit, viszont csakis a nagyúri pártfogó, Harruckern lehetett. Művét hódolatul, hálája kifejezéséül neki, illetve családjának szánhatta. Antonius atya a mindennapi élet közönséges vagy éppen különös, nevezetes eseményeit igyekszik tehát történetté, szórakoztató anekdotává, elbeszéléssé formálni. Ez sikerül is neki legjobb lapjain. Gyenis Vilmos definíciójával 193