Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Albrecht Dürer származásáról Haan Lajos könyvének ürügyén

helyesen jutott arra a véleményre, hogy a festő magyarországi ősei tehetős pa­rasztok lehettek, akik állattenyésztéssel foglalkoztak. 54 Ehhez azt tehetjük hoz­zá, hogy emellett és talán elsősorban szarvasmarhákkal és lovakkal folytatott kereskedelemmel, hiszen a Gyula körüli vidék fő kereskedelmi cikkét hagyomá­nyosan a ló, majd utóbb (valószínűleg a XIV századtól kezdve) a szarvasmarha jelentette. A jómódot pedig az tükrözi, hogy Anthonit apja a legelőkelőbb és nagy befektetést kívánó luxusipar, az ötvösség folytatására szánta. Hogy Anthoni maga is biztos megélhetéshez jutott, azt fiai foglalkozása mutatja. Ha szegény, paraszti szinten élő egytelkes nemesi család lett volna, a fiúnak aligha választ­hatták volna éppen az ötvösmesterséget. Ha viszont ökrök és lovak tenyésztésé­vel, kereskedelmével vagyont szereztek, akkor miért adták volna egy nemesi család tagját kézművesmesterségre. Az bizonyos, hogy nem egy átlagos falusi parasztcsaládról volt szó, hanem egy újabb, vállalkozó, mozgékonyabb és tájé­kozottabb típusról, amely meg tudta ragadni a gazdagodás kínálkozó lehetősé­gét, amelyet a XIV század végén és a XV század első felében az élőállatok keres­kedelmének fellendülése biztosított. Ajtós faluban élve helyzetük nem lehetett rosszabb a gyulai mezővárosi lakosokénál, mert akkor máshová költözhettek volna. Ugyanakkor bizonyosan profitáltak a mezőváros közvetlen közelségéből, vásárain és hetipiacain megjelenhettek áruikkal. A XIV század végétől a nyugatra és délnyugatra irányuló magyar külke­reskedelemben jelentős helyet foglalt el az állatkivitel, amelyből igencsak kivet­ték a részüket az alföldi mezővárosok polgárai, nagygazdái és a falusi jobbágyok egy rétege is. 55 A marhákat az alföldi pusztákon hizlalták, amelyeket e célra vet­tek bérbe. Ugyanakkor Nürnberg már igen fejlett kereskedelmi és kézműipari központ volt. Észak és dél, kelet és nyugat távolsági kereskedelmének csomó­pontjává vált, ahol 12 kereskedelmi út futott össze. A XV században a legvirág­zóbb európai városok egyikének számított (lakosságának száma 20 ezer fölé emelkedett), Németország \elencéjének is nevezték, mindenekelőtt stabil kor­mányzatára utalva. 56 A Magyarországgal folytatott kereskedelemről a XIV szá­zad első feléből maradtak fenn az első adatok, a Holzschuher cég üzleti könyve­iben állatbőrök behozatala szerepel. 57 Ez összhangban áll Matteo Villani (f 1363) krónikájának ismert részletével: „Magyarországon ugyanis nagy számú ökör és tehén tenyészik, amelyeket a földművelésre nem használnak, hanem a téres legelőkön gyorsan meghizlalják s levágják őket, bőrükkel és zsírjukkal élénk kereskedést űznek..." 58 A XIV század végétől megnőtt a kereslet a vágómarha iránt, a török bal­káni előnyomulása pedig elzárta a Balkánra és a Keletre vezető utakat, így a korábbi tranzitországok, Magyarország, Morvaország, Csehország és Lengyel­ország váltak a fő szállítókká. Nürnberg lett a kelet-délkelet felől érkező vágó­marha egyik legfontosabb délnémet elosztópiaca. 59 A középkor végén Magyar­ország látta el hússal a német területeknek a Nürnberg-Frankfurt-Köln vonal­tól délre eső részét, valamint Eszak-Itáliát, főként\elencét. 60 Az 1420-as és 1470­106

Next

/
Thumbnails
Contents