Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

Az egész nemzet, nagyúri módra dolgoztatja ma is, mint alárendelt munkásait, a külföldieket, - ezek pedig nem tartják lealázónak, más számára dolgozni, s lesznek általa szegényekből urakká, míg mi lassanként urakból koldusokká, mert még saját magunk számára sem akarunk dolgozni. Ne álltassuk, ne bízzuk el magunkat, hogy némi téren kezdünk figyelemreméltó eredményeket felmutatni, - nézzünk a művelt külföldre, melyre sok tekintetben úgy szeretünk hivatkozni, hasonlítsuk össze állapotainkat, s valljuk meg és ismételjük számtalanszor, hogy fájdalom! még mindenben nagyon is hátra vagyunk. A folytonos figyelmeztetés ösztönözni, buzdítni fog a haladásra, pedig ha mint „magyarok" akarunk tovább is élni, e három bérces négy folyós hazában, mely egy ezredévig a magyart tanulta uralni: akkor munkálnunk, haladni kötelességünk! Ezt hangoztassa mind, aki csak szereti e hazát s igaz barátja a népnek, mert kik a nép igazabb barátai? azok-e, kik folytonosan jogainak kiterjesztését és elévülhetetlenségét ismétlik előtte? vagy azok, akik tudatják vele, hogy vannak ugyan jogai, de egyúttal vannak kötelességei is? „A magyar egy gyermeknép, most semmi, de minden lehet, mert lelki s testi erő rejlik fiatal keblében. Minden lehet, ha át akarja látni, hogy semmi. Csak két ellenség van: az Előítélet és Elbizottság." Mutassuk meg, hogy megértettük, lelkünkbe véstük, a „legnagyobb magyar" jós igéit, s képesek vagyunk követni nagy szellemének útmutatását! Fel munkára hát! még nem késő, de már nagyon is itt az idő! „A munka nemesít!" mondja a példaszó. - Századokkal ezelőtt a harci vitézség volt majdnem az egyedüli mód, mely akkor még oly kiváltságos nemesi osztály előjogait megszerezheté, s ez - az akkori idők szellemét és viszonyait tekintve helyes is volt, mert a hazáért kiomló vér, érdem szerint és valóban nemessé tevé; de nem méltányos-e, hogy ugyanily elismerésben részesüljön az, akinek évek hosszú során át vérének verejtéke hull, nem éppen egészen saját jóvoltáért, mert ez lehet egyéni érdek is, - de a nemzeti közvagyonosodás, a hazai gazdászat, ipar és kereskedés fejlesztése, virágzása érdekében. Azt az időt érjük, midőn a classicus műveltség, a magas politikai és diplomatiai pálya; vagy a harci élet vitézsége, szerencséje, többé nem fenntartó elemei, nem biztosítékai az állami létnek. Korunknak egyik megkülönböztetőjellege általában: a reális téren való haladás. Az „erő és anyag" elve nemcsak a bölcsészeti problémák megoldásánál játszik szerepet, de az életben is, mind több-több tért foglal el. Különösen az ipar az, melynek szabadsága, önállósága, előhalad ása, fejlesztése, szóval a művelt külfölddel való verseny képességre! emelése: nemzeti jólétünk s életfenntartásunk érdekében legszentebb kötelességünk*. Az ipar ma már a tudomány mellé helyezkedhetett, s nemcsak roppant kézi ügyességet igényel, de segítségül hívta a vegytant, a természettant, a tudomány többi vívmányait, hódol az aesthetikának, napról-napra új és váratlan felfedezéseket tesz; készítményei már nemcsak kizárólag a nélkülözhetetlen szükségletek fedezésére szorítkoznak, hanem az ízlés és divat elvei, kívánalmai szerint is kell, hogy igazoljanak; s ezekből kifolyólag kétségtelen, hogy az ipar éppúgy megköveteli a magasabb értelemben vett tanulást és taníttatást, mint a tudomány bár-