Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

Tolna, egyrészt Baranya, Győr, Zala, - ezen vidékek tartoztak a török hódoltsághoz - nem volt a török mappán. A török e helyett az elfoglalt várakról véve a nevezetet, új kerületekre osztá hazánk nagy részét. Kezdetben - Szolimán alatt - az egész török birodalom felosztása modorában, csak szandzsákokra osztatott a magyar föld, a budai beglerbég vezérsége alatt. Szolimán adózási törvényei is csak egyes szandzsákokra oszlanak s ezekről szólanak. Később - Temesvár elfoglalásával - még Szolimán idejében, új beglerbégség keletkezett Magyarországon, s ekkor tájt mintegy 25 basa és bég ült a várakban, s ugyanannyi kerületre volt osztva az ország. Midőn utóbb Eger és Kanizsa is török kézre került, már új felosztást találunk; ez azonban nem az új foglalás miatt történt, hanem azon okból, mivel III. Murád szultán, ki Szelim után 1575-től 1595-ig uralkodott, az egész ozmán birodalmat a szandzsákokok kívül villajetekre vagy helytartóságokra osztá, s ez új felosztás lőn életbe léptetve a magyar hódoltsági részeken is. Magyarországnak 5 helytartósága volt: a budai, egri, temesvári, kanizsai és boszniai, melyek közül Gyula a temesvárihoz tartozott. A törökök minden igyekezete e behódolt részek gyarapítására fordíttatott. A behódoltatási törekvés még élénkebben nyilvánult a várak körül. Erre nézve éppen a gyulai vár behódoltatását illetőleg, igen érdekes esetről bírunk tudomással. Mehemed szolnoki szandzsák bég, 1557-ben felszólítja Mágochy Gáspár gyulai várparancsnokot, hogy miután Ferdinándtól sem segítség, sem adomány nem várható, küldje hozzá megbízott emberét, és ő, részére minden jót és uraságot kieszközöl, sőt még Gyula várának uraságát is, - természetesen a behódolásért; s figyelmezteti Bebek Ferenc példáj ára, kinek a basa hűségéért uraságot és szandzsákságot adott. - Nem sokkal ezután Musztafa bég, szegedi és kalocsai szandzsák ír Mágochynak, s felszólítja, hogy térjen a János király hűségére, mert „nagyobb tisztességet vesz fel Bebek Ferencnél, s ugyancsak azon tisztben bizony megmaradhat." Mágochy azonban - mint tudjuk - megtartá a várat Ferdinánd hűségében. Azon átalkodott és szakadatlan harcban, mely Magyarországon örökös volt az egész török idő alatt, a török „ellenség földé"-nek nevezte a be nem hódolt vármegyéket, a magyar pedig ritkán adott más nevet a gyűlölt ozmánnak a „pogány török"-nél. S hogy az elnyomott magyarság is, ahol csak alkalma volt, nem mulasztá el soha ártani kegyetlen ellenének: azt szinte természetesnek vehetjük. Ehhez járult, hogy a folyvást két királyt uraló honban nemcsak a törököt kellé ellenségének tekinteni, hanem önön vérét a magyart is, ha az a másik párthoz tartozott; s lassanként megszokta a magyarság is „ellenség földé"-nek nézni az ellenpárti honfiak birtokát, s azt éppen oly törökös vadsággal dúlta, pusztította. A folytonos harci élet durvává tette a kedélyeket, a folyvást üldözött, zaklatott nép elkeseredetté lőn, s békés foglalkozásával felhagyva, százanként összeállva dúlt, rabolt, prédált mindent, ami elé akadt, s amiből zsákmányt remélhetett. E gyülevész had, melynek rabló portyázásai később szinte megszokottá váltak, „martalócok" név alatt szerepel történetünkben. Ezek bármelyik hadakozó félnek bérébe állottak, elv és hűség nélkül, - s aztán