Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

építkezések a lakosság minden nagyobb megterheltetése nélkül voltak eszközöl­hetők. - Az épület különben 1844-től 46-ig épült, s ez utóbbi évben adatott át a közhasználatnak. Említést érdemel még a városnak jól rendezett kisdedóvó intézete, melynek alapját szintén a grófi család áldozatkészsége vetette meg. 1842-ben, ugyanis némely magánosok, hogy az eszme iránt figyelmet s vonzalmat keltsenek, saját költségükön állítottak fel egy kisded-óvó intézetet, - majd a már említett gróf úrnak második neje, Feicht Anna grófnő egy kisded-óvó intézet alapítása iránt meg­kéretvén, e célra az akkor úgynevezett koldus-zugi szántóföldből 110 holdat engedett át használatul. ... És ezzel tárgyamnak - Békés város múltja és közviszonyai ismertetésének végéhez értem; melyek után átengedem a szót dr. Hajnal István úr - egyletünk buzgó választmányi és bizományos tagjának - kérve, hogy fentebb is jelzett „Békés városa 1714-től 1800-ig" című érdekes művének felolvasását megkezdeni szívesked­jék. Göndöcs 1878/b. 141-151. A beszéd szövegéből kihagytuk a pompeji ásatásokkal kapcsolatos élményei leírását. 14. 1878. április 22., Mezőberény A régészeti és művelődéstörténelmi egylet céljait bemutató elnöki megnyitó beszéd a mezőberényi vándorgyűlésen Mélyen tisztelt közönség! Lelkes honleányok és hazafiak! Kiváló örömömre szolgál, midőn ez alkalommal Mező-Berény városának lelkes közönségét, megyei közművelődési egyletünk nevében először üdvözölhetem; s mindenekelőtt köszönetet mondva az egyletünk iránt nyilvánuló közérdeklődés és szíves meghívatásunkért, melynek folytán alkalmunk nyílt ezen - a megyében már sorszerint ötödik - vándorgyűlésünket, vendégszerető körükben tarthatni, - van szerencsém a gyűlést ezennel megnyitottnak nyilvánítani. Örömünnepnek mondhatjuk a mai napot, Mező-Berény városa, és közművelődési egyletünkre egyaránt. Egyletünk, a zászlójára írott eszmények diadalát, örömünnepeinek egyikét üli ma, midőn megyénknek ezen virágzó községét, szent ügyünknek megnyerve, a mienkkel közös cél felé törekedni, velünk együtt haladni látjuk; - s ünnepet ül Mező-Berény városa is, a szellemi haladás legszebb ünnepét, midőn a meleg rokonszenv jóleső nyilvánulásai közt fogadja körébe, a megye közművelődésének felvirágzásán működő egyletünket. Szép bizonyságul szolgál e mai nap arra nézve, hogy egyletünk célj a és működése ma már megyeszerte nemcsak ismerve, de érdemszerűleg méltányolva is van; s e

Next

/
Thumbnails
Contents