Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)

Dokumentumok 1873–1933

hogy a nemes grófnőben a Gyula városa iránti jóindulatot felébresztette és állandóan ápolta, fejlesztette. És most meghalt! Nincs többé! Nevét elejti a vágyó remény, s átveszi a fájó emlékezet. Megsiratja az értelmiség, megsiratja a pór, iparos és kereskedő, megsiratják hívei, megsiratják az idegen hitfelekezetűek, mert bizony mindenkinek halottja Ő! És mindenki, aki gondolkodni szeret, megdöbbenve kérdezi a sorstól: „mi jövendőt készítesz előre városunknak, hogy legjobbját elvevéd közülünk?" Óh mi sokáig fogjuk őt gyászolhatni! Mert veszteségünk nagyságát eszünkbe juttatja minden nap és minden nagy emlék, amit elhagyott maga után, és minden üres tér, ahonnan ő hiányzik. Istenben boldogult szeretett Főpapunk! aki elhagytál, midőn nem küldénk és nem térsz vissza, amidőn hívunk; kit mindenütt fogunk látni, midőn nem vagy, a nagy űrről, mi utánad marad: nyugodjál csendesen kebelén e hőn szeretett városodnak, melynek jajkiáltása soha nem zavarja meg álmodat. Áldásunk te rajtad! - áldásod mi rajtunk! 46/B A mi áldott jó papunk! Hull a hó. - Fehér leple borítja az Úr házait, - melynek ormán fekete lobogó leng. Az Úr szolgája halt meg, oltára gyászba borult. Göndöcs Benedek pusztaszeri apát, gyulai lelkész elhunytát hirdeti az Egyház gyásza, - hirdetik a középületek fekete lobogói, az üdvösségre áhítozó hívek ezreinek, mindnyájunknak mély fájdalma s hirdetik a szegények, elhagyottak jajjai. A jóság kincseivel pazarul megtelt szív megszűnt dobogni. A szeretet áldását nem osztja többé a jóltevő kéz. Még cseng füleinkben hangja az ünnepi dalnak: „Örvendjetek! Megváltónk született! Dicsőség, dicsőség Istennek." Még halljuk az imára hívó harangok elhaló zúgását. Még zeng a hálaadó zsolozsma, mely szíveinkben az új év új örömreményeit fakasztá; s ma már mély bánatba borult szívekkel, fájdalomtól megtört lélekkel állunk a sírhalom felett, mely elfedi a szeretet, a közjó, a hit buzgó apostolát. Ezrei a szenvedőknek megrendülve állják körül a sírt. A fájdalom közös, s a sírnál együtt borul le gazdag és szegény. Ki adhat egyhülést a minden szívet átható fájdalomnak? A szegények, özvegyek, árvák gyámola, a közjónak fáradhatlan tevékenységű napszámosa, a közérdek önzéstelen, egyenes lelkű harcosa, kit sem gyúny, sem hidegség, sem méltánytalanság nem tántoríthatott meg a közjóra irányuló törekvéseiben, nem gátolt az előhaladás szolgálatában: Göndöcs Benedek nincs többé. Jótékony melegsége áldozatkész szívének nem árad szét többé! Nem merít vigaszt áldott jóságából a szenvedő!