Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

A presbitérium először 1807-ben fontolgatta, hogy a késlekedők' miatt a beszedéshez a városházától kér hatósági segítséget. Később ez többször előfordult, de megvalósulásának részletei nem ismeretesek.

59 A párbérfizetés egyre sűrűbb késlekedése vagy elmulasztása - pedig kamatvállalással haladékot kérhettek - tanúsíthatja az egyházfenntartás területén terjedő szekularizációt, de legalább ennyire a jobbágyság fölgyorsuló vagyoni rétegződését is.

60 Ezt támasztja alá, hogy először Kuthy Lajos javasolta (1815), mivel a vagyoni különbségek miatt igazságtalan az egyenlő párbér, sorolják a híveket öt vagy három „osztályba". Nem csoda, hogy a módosabb gazdákból álló presbitérium „irtóztató akadályokat" látott és leszavazta.

61 Amikor azonban 1820-ban elkerülhetetlenné vált a templom bővítése és csak nagyobb kölcsön fölvételével tudták kivitelezni, fedezetére mégis kénytelenek voltak rendkívüli adót kivetni, három „classis"-ba osztották a „népet" (5,3,2 forintot fizetőkre). Még 1829ben is törlesztettek. Többek közt a hasonló elhúzódó esetek elkerülése végett határozták el 1831-ben, hogy némi újabb kölcsönnel kétkövű, jó fekvésű szárazmalmot vesznek.

62 Elképzelésük egyelőre bevált, mert 1841-ben már 1575 Ft. kamatra kölcsönözhető pénz feküdt az eklézsia ládájában, amiből ki is adtak. A malommal különben sok gond volt (karbantartás, molnárok alkalmazása), 1837-ben a malombírót kellett elcsapni hűtlen kezelés miatt.

63 1842ben mégiscsak elfogadták a birtokarányiagosságra támaszkodó párbérkirovást, de bevezetése elodázódott a szabadságharc utánra.

64 Az 1840 előtt a későbbiekhez képest meglehetősen szűkszavúan vezetett jegyzőkönyvekben önkéntes adományokra vonatkozóan kevés adatot találunk. A tűzvész után megnyilvánuló áldozatkészségből sejthetjük, hogy a kisebb összegeket nem regisztrálták. Adtak nagyobb összegű pénzt: például egyvalaki egy katolikus, református, görögkeleti szegényeknek 400 Ft-ot (1842), másvalaki végrendeletileg egyezer forintot (1843) és tárgyakat meg felszereléseket; egy özvegyasszony elkészíttette a szószéket (1813), egy házaspár a keresztelő kutat (1823). 1845-ben született az első jótékony alapítvány. Molnár Sára „öreg rendű személy és hajadon", aki egész életében a Tormássy családnál szolgált, megtakarított pénzéből, ami egyébként mind kölcsönbe volt adva, végrendeletileg 770 Ft-ot tett le a református egyháznál, hogy annak kamataiból időnként iskolai felszerelést vegyenek, és a szorgalmasabban tanulókat megjutalmazzák.

65 " Jkv. I. 88. 60 Vörös Károly: A parasztság változása a XIX. században. Problémák és kérdőjelek. Ethnographia 1977. 1-1301 Jkv. I. 59. 61 TtREL I. 29- 56. d. 108.; Jkv. I. 171., 224. 63 Jkv. I. 250-254., 276. «Jkv. II. 40-41., 188. 65 Jkv. II. 159-, 169-173-, 175-; Gyulai Református Egyház irattára. Limbus.