Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

ban egyelőre megválaszolhatatlan, hogy az egyházközségek ellenőrzését gyakorló egyházmegye, ahová a legfontosabb ügyeket jóváhagyás végett föl kell terjeszteni, mennyire széles körű vélemény alapján határoz, illetőleg milyen esetekben és milyen gyakran él a megakadályozás jogával. A XIX. század elején Gyulán még gyakorolták a papmarasztást, melynek végzéseit az egyházmegye sem bírálhatta fölül. 1803. január elsején a lelkész előadta, hogy Makóra hívják, de ha javadalmát megemelik, helyben marad. A presbiterek teljesítették a kérést, de előbb: „minthogy az évig fen állott szokás szerint az eféle conventzióknak öregbítése a Nép hírével szokott itten megesni, szükségesnek látták és mondották, hogy a nép is erői megkérdődjék és Vótuma vevődjék." Másnap „a Nép közt nevezetesebbek a Templomba bé gyűjtettek, a dologról megkérdődtek" és többségi szavazattal megerősítették mind a marasztást, mind a javadalomemelést.

23 Magát a marasztást az 1810-es évek végén hagyták el a gyulaiak. Az 1817-ben Kuthy Lajost fölváltó Ecsedy Gábor prédikátorsága idején már nem gyakorolták. Jóllehet 1815-ben egy nagyon határozott superintendentialis körlevél próbálta a híveket lebeszélni róla, a kerületben csak 1840-ben szűnt meg véglegesen.

24 A bemutatott „eklesiai gyűlés"-t, melyet az 1806-i kerületi végzés támogatott más ügyekben is összehívták. A húsvétmásnap évente ismétlődő kurátorválasztás istentisztelet után a templomudvaron kétszeri „közfelkiáltással" ment végbe. Ugyanígy választották meg az egyházfiakat és a harangozót, bár az előbbi megtisztelő megbízás, az utóbbi konvenciós állás volt. A „nép hírével" határoztak az ágyai lelkésztől fölveendő kölcsönről. Juhász István 1805-ben három, 1807-ben négy kurátorjelöltet állított, a hivatalt letevőknek pedig a „Nép nevében" mondott köszönetet.

25 Amikor 1809-ben a két építkezésbe belefáradt lelkész mégis eltávozott, a közösség a gondnok elnökletével önállóan intézkedett: „egybe gyűltek ennek az Ekklésiának Curatora és Elöljárói, meghíván magok közé a népnek nevezetesebb tagjait is, tanácskoztak azon, hogy kit hívjanak magok közibe rendes prédikátornak. Ez a tanácskozás tartódott a Templomban vasárnap a közrendnek kitakarodása után." Végül az előbb említett Kuthy Lajos öcsödi ideiglenes lelkészre esett a választás, akihez lovas embert menesztettek a meghívással és a díjlevéllel.

26 Kik voltak „a Nép nevezetesebb tagjai" vagy a „betsületes gazdák", mi választotta el őket a „közrend"-től, nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a vagyonosabb és értelmesebb elem elkülönítését fedi az első két megnevezés. Még ennél is szélesebb volt a kör, melyet az építkezési adósság miatt vasárnapi "Jkv. I. 21. 34 Jkv. I. 377-378.; Barcsa III. 166-167. »Jkv. I. 60. 36 Jkv. I. 60.