Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

építkezések a templom és parókia utca felőli kőkerítésével (1806) és a nemesi udvarházak hajdani bejáratára emlékeztető - ma már építészeti ritkaságnak számító - fedeles kőkapuval (1816) folytatódtak. Az utolsó nagy vállalkozás 1820 nyarán zajlott le, amikor a templomhajót mintegy negyedével bővítették, félköríves záródást és bele orgonakarzatot emeltek, a nyugati bejárat elé pedig „cinterem" (portikus) került.

18 1815-ben lezárták a betelt temetőt (a mai Régitemető utcán) és a várostól kapott területen a mai Ótemetőt megnyitották. A kisebb értékű, de fontos beruházások közül említjük az orgonavásárlást (1521-ben, ekkortól a leánytanító az orgonista tisztét is ellátta), 1831-ben a leányiskola újjáépítését, a harangozói lakást (1832) és az egyházi magtárt (1847). 1832-ben a templomtetőt, 1838-ban a toronysisakot zsindelyezték újra. 1842-ben pedig gróf Károlyi György saját költségén kívül-belül kimeszeltette a templomot, mivel benne tartották főispáni beiktatását.

19 Az építkezések elképzelhetetlenek lettek volna az 1790. évi szerződést aláíró gondnok (kurátor, gondviselő) és a presbitérium (egyháztanács tagjai, presbiterek, elöljárók nélkül), ezt a korszakot működésük már teljes egészében meghatározza. Velük a korábbi írásos forrásokban nem találkozunk. A XIX. század folyamán még sűrűn hivatkozott „geleji kánonok" (Geleji Katona István 1649-ben szerkesztett kánonoskönyve) tartalmazta először a presbitériumok megalakításának lehetőségét (99. kánon). Ám inkább elodázta, mint ajánlotta, így a valóságos megalakulás legtöbb vidéken sok évtizedet, sőt évszázadot késett. A homogén református helységekben eredetileg az egyház költségvetése részét képezte a település költségvetésének, a vegyes vallású helyeken ez már nem valósulhatott meg. Az önállósuló anyagi és szervezeti élet pedig megkövetelte önálló egyházi vezető testület létrehívását. Gyanítható, hogy Gyulán a nagyobb arányú katolikus betelepülés után alakult meg az első presbitérium. Idevonatkozó anyagi érdekeltségre utal az 1784-i református-görögkeleti zendülők egyik sérelme, hogy a katolikus esküdtek „összezavarják" a város és az egyház pénzügyeit. Az 1791-i budai zsinatnak a presbitériumok alakítását előíró végzése mindenesetre a gyulaiakat már a kívánt helyzetben találta. A zsinat tizenkét pontban határozta meg a presbitérium és a gondnok feladatait, ám mivel ezeket a király sosem szentesítette, és az országban egységes szabályozás még sokára következett (1881), érvényessé nem váltak. A felettük folytatott belső egyházi viták következményeként volt, ahol a presbitériumról szóló zsinati pontokhoz igazodtak, volt, ahol nem. Bár idevonatkozóan széles körű kutatás nem folyt, valószínű, hogy a XIX. század nagy 18 Jkv. I. 19-20., 31-36., 46.; Ecsedy Gábor i. m. II. 36. 19 Jkv. I. 37., 223; II. 6.